Max Verstappen nem indul a bokszutcából a silverstone-i futamon. A Red Bull úgy döntött, hogy érintetlenül hagyja az RB22-est, így a holland pilóta a hetedik rajtkockából vághat neki a versenynek. Mindez azért meglepő fejlemény, mivel a négyszeres világbajnok az időmérő után még komolyan fontolgatta a beállítások módosítását.
Verstappen közel két év után először kapott ki az időmérőn a csapattársától, Isack Hadjar ugyanis a remeknek számító ötödik helyet szerezte meg. A holland pilóta az autóból kiszállva egyértelművé tette az elégedetlenségét, az egyensúlyi problémák mellett komoly végsebességet is veszített egy motorhiba miatt.
"Nem sok értelme van" – utalt az érintetlenül hagyott beállításokra, meggyőződve arról, hogy a konfiguráció megváltoztatása javított volna az autó egyensúlyán.
A De Telegraaf beszámolója szerint a csapat ennek ellenére nem nyúl a konstrukcióhoz, vagyis bíznak a technikai gondok menet közbeni menedzselésében. A futamot illető kilátások egyáltalán nem tűnnek biztatónak az istálló számára. Silverstone eleve nem fekszik az RB22-es karakterisztikájának, ráadásul Verstappen elismerte, a közelgő spái és monzai hétvégéken sem számítanak komoly előrelépésre.
Balszerencsés sorozat sújtja a pilótát
A tempóhiány miatt a pilóta már az idei bajnoki küzdelemről is lemondott.
"Ezt a kérdést már fel sem kellene tennetek nekem. Jelenleg egyszerűen ilyen a Forma–1, amivel nem sok mindent lehet kezdeni. Leginkább már csak azt várom, hogy hazaérjek" – nyilatkozta a jelenlegi szabályrendszerből fakadó frusztrációjára utalva.
A versenyképesség hiánya mellett egy szokatlanul balszerencsés sorozat is sújtja a pilótát a mostani szezonban. Ausztriában egy hátsó szárny meghibásodása okozott balesetet számára az időmérő utolsó szakaszában, Ausztráliában pedig egy eleinte megmagyarázhatatlannak tűnő hiba miatt kötött ki a falban.
Monacóban a második helyről indulva kellett feladnia a futamot egy erőforráshiba miatt, miközben a Forma–1-en kívül is utolérte a technikai ördöge. A nürburgringi 24 órás versenyen egy mechanikai probléma következtében az élről esett ki a Mercedese.
Verstappen elismerte, ezek a kudarcok kevésbé viselik meg így, hogy nincs harcban a világbajnoki címért. A sorozatos incidensek felett azonban ő sem tudott teljesen szemet hunyni.
"Szinte olyan, mintha elütöttem volna egy fekete macskát. Nem tudom, mi okozza mindezt. Nem vagyok azonban túlzottan babonás, így a helyzet valamikor valószínűleg jobbra fordul majd" – értékelte az eseményeket a Red Bull versenyzője.
