Teljesen eltérő aerodinamikai filozófiát követ a Mercedes és a McLaren az autóik oldaldobozainak kialakításakor. Míg a brackley-i mérnökök egy agresszív, meredeken lejtő megoldással próbálják maximalizálni a leszorítóerőt, a McLaren megbízhatóbb, stabilabb légáramlásra törekszik.
A Mercedes a bajnoki küzdelemben a Red Bull koncepciójából merített ihletet, és átalakította a W17 oldalfalait. Az autó hátulján található meredek rámpa a diffúzor felső felületére tereli a nagy energiájú légáramlatokat, ami jelentős leszorítóerőt generál.
Ez az elrendezés egyúttal pneumatikus gátat képez a hátsó abroncsok és a diffúzor oldalfala között. A rendszer ugyanakkor komoly kiszámíthatatlansági problémákat okozott a pályán, mivel az áramlási térkép finomhangolása még nem zárult le.
Eltérő utak a stabilitásért
A Formula Tecnica írása szerint a megújult aerodinamikai csomag miatt az autó körüli légáramlási szerkezet teljesen átalakult, emiatt pedig egyedi beállításokra van szükség. Szingapúrban már látszódtak a biztató jelek, ahol Kimi Antonelli dobogós helyezést ért el, és értékes tapasztalatokat gyűjtött a versenytáv során.
A csapat a szabadedzéseken tesztelt új első szárnyat egyelőre félretette, ám a terveik szerint Austinban ismét pályára viszik az elemet. Ez a komponens kulcsfontosságú lehet a W17 továbbfejlesztett változatának optimális működéséhez.
A McLaren a MCL40 tervezésekor lemondott a meredek lejtésű oldaldobozokról. A wokingi gárda inkább kevésbé agresszív formákat választott, így a levegő az autó alsó részén, a karosszéria mellett áramlik el.
Kiszámíthatóság kontra csúcsteljesítmény
A két megközelítés mögött ellentétes mérnöki elvek állnak. A Mercedes által használt erős nyomásgradiens bizonyos manőverek során aerodinamikai instabilitást válthat ki.
A McLaren koncepciója ugyan kisebb csúcs-leszorítóerőt eredményez, cserébe viszont szélesebb működési tartományt és nagyobb stabilitást biztosít. A kiszámíthatóbb viselkedés miatt az autó sokkal jobban tolerálja a terhelésváltásokat a kanyarokban.