A floridai versenyhétvége gyorsan a naptár egyik leglátványosabb állomásává nőtte ki magát, hiszen a mezőny tagjai rendszeresen itt kísérleteznek a legmerészebb dizájnokkal. A jelenlegi szezon sem kivétel, így folyamatosan érkeznek az egyszeri, kifejezetten erre a futamra szánt színváltozatok.
Cadillac
Az amerikai istálló idén csatlakozott a mezőnyhöz, így most teljesíthetik történetük első hazai futamát. Ennek megfelelően ők mutatták be legelőször a floridai festésüket, amellyel alaposan megadták a módját az ünneplésnek. A csapat hivatalos tájékoztatása szerint az új külső „az amerikai életérzés természetes kifejeződését ötvözi a kéttónusú fekete-fehér dizájnnal”.
A koncepció részeként a hátsó szárnyon hangsúlyos szerepet kapott egy piros, fehér és kék színekből összeálló USA felirat. A különleges megjelenés ráadásul nemcsak az autót érinti, Sergio Perez és Valtteri Bottas ugyanis teljesen egyedi, erre a hétvégére tervezett overálban gurul pályára.
Racing Bulls
A legextrémebb leleplezést egyértelműen a faenzai gárda hozta össze a tengerparton. Egy jachton tartott eseményen mutatták be a Summer Edition névre keresztelt dizájnt, méghozzá hamisítatlan Red Bull-stílusban.
Guenther Oka wakeboardos egy rámpáról elrugaszkodva hátraszaltót ugrott, miközben a levegőben repülve lerántotta a leplet a „nyári napsárga” színben pompázó autóról. A friss árnyalat szorosan kapcsolódik az anyacég energiaital-kínálatának új, sudachi lime ízesítésű nyári változatához.
Alpine
A francia csapat esetében egy finomabb, visszafogottabb módosításról beszélhetünk. A miami futamon debütál az autójuk extra sárga változata, amely a korábbiaknál sokkal nagyobb hangsúlyt fektet az egyik főszponzor, a Mercado Libre megjelenésére.
Bár hivatalosan ez is a floridai hétvégére készült újításnak számít, a várakozások szerint ezt a megújult dizájnt a későbbi versenyeken is megtartja az istálló.

