Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
Gyökeres változtatásokra készül az Aston Martin, miután a csapat minden egyes alkatrészt lecserél a következő szezonra tervezett autóján.

A szabályváltozások első évében nem a várt eredményeket hozza az Aston Martin, hiszen a brit gárda a mezőny hátsó részében küzd a pozíciókért a Williams és a Cadillac társaságában. A nehézségek miatt Fernando Alonso jövője sem tekinthető még biztosnak, a kétszeres világbajnok ugyanis egyelőre nem kötelezte el magát a folytatás mellett.

A silverstone-iak vezetősége mindent megtesz a felzárkózásért, a hangsúlyt pedig már a következő szezon előkészítésére helyezték. Enrico Cardile, a csapat technikai igazgatója, aki egyben Adrian Newey jobbkeze, elárulta, hogy bár a koncepció az idei irányvonal fejlődése lesz, az alkatrészek terén nem vállalnak semmilyen kompromisszumot.

„Minden egyes alkatrész új lesz, mindent továbbfejlesztünk. Koncepcionális szempontból az idei autóval kijelölt utat követjük, most jó irányban haladunk, ám nem láncoltuk magunkat ehhez a konstrukcióhoz” – nyilatkozta a szakember.

Tiszta lappal a fejlesztésekben

A Ferrari korábbi szakembere rámutatott arra is, hogy semmilyen elemet nem vesznek át a jelenlegi versenygépből. A Mundo Deportivo cikkéből kiderül, hogy a vezetőség teljes szabadságot biztosít a mérnököknek a kívánt célok eléréséhez.

„A projekt megközelítésekor nem szabtunk magunknak korlátokat azzal, hogy megpróbálnánk bármit is megtartani a korábbi autóból. Ebben az értelemben egy teljesen új versenygépet építünk, ami megadja a szükséges szabadságot és a megfelelő gondolkodásmódot” – fejtette ki Cardile.

A technikai igazgató hozzátette, hogy kizárólag akkor vetnének be idén új megoldásokat, ha azok közvetlenül segítenék a jövő évi fejlesztések korrelációját. Erre a lehetőségre nyitottak maradnak, jelenleg azonban nem szerepel a terveik között hasonló tesztelés.

Utolsó frissítések Bakura

Noha a fókusz már áttolódott, a jelenlegi szezonra is tartogatnak még egy utolsó fejlesztést. Az Azeri Nagydíjon vetik be az idei utolsó csomagot, amellyel elsősorban az autó súlyát szeretnék csökkenteni.

A motorteljesítmény tekintetében a Honda erőforrásaival továbbra is nehéz hétvégére számítanak Bakuban, a súlycsökkentés révén azonban a végsebességen javítanának. Cardile megerősítette, hogy az azerbajdzsáni futamtól kezdve a szezon hátralévő részében már a végleges specifikációval fognak versenyezni.

Hozzászólok