A miami hétvégén történt balesetek után a McLaren versenyzője, Lando Norris szólalt fel, aki szerint ők érzik a legjobban a kocsiból azt, hogy milyen következményei lehetnek egy-egy incidensnek, az FIA-nek pedig hallgatnia kell a versenyzőkre.

A miami nagydíjhétvégén pénteken Carlos Sainz, szombaton pedig Esteban Ocon törte össze a kocsiját a 13-as kanyarnál és ütközött keményen a betonfalnak, a pilóták pedig nem voltak elégedettek a pálya biztonságosságával.

A versenyzők már a pénteki meetingen felvetették, hogy inkább tecpro-falra lenne szükség betonfal helyett a 13-as kanyarnál, azonban nem változtattak rajta, ennek kapcsán pedig a McLaren-pilóta Lando Norris jelentette ki, hogy jobban kell együtt dolgozniuk a sport szabályozó szervével:

TOVÁBBI HÍREINK

„Hamilton sokáig nyert versenytársak nélkül, de úgy tűnik, a szerencséjének annyi...”

„A hibákból lehet tanulni, és remélem, az FIA is tanult a Miamiban történtekből. Versenyzőként mi máshogy értelmezzük a dolgokat, mint ahogy azt azok értékelik, akik nem vezetik ezeket az autókat.”

„Amikor tanácsokat adunk, fontos, hogy figyelembe is vegyék azokat, illetve hogy ennek megfelelően is cselekedjenek. Főleg amikor komoly következményei vannak a dolognak, mint például Miamiban a tecpro esetében.”

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL