Komolyan felmerült Norrisban, hogy volán mögé ül egy Formula–E-autóban, és saját bőrén tapasztalja meg, mit tud a sorozat új generációs technikája.
A McLaren 2025-ös világbajnoka nem titkolja, hogy nagyra tartja az elektromos széria mezőnyét, sőt egy ponton azt is mérlegelte, hogy tesztel egy Gen4-es autót. Elmondása szerint régóta figyeli a bajnokságot, mivel több versenyzővel is együtt nőtt fel, illetve pályafutása korábbi szakaszában megküzdött velük.
A kategória színvonaláról külön is beszélt, amikor arról kérdezték, mennyire tartja erősnek a mezőnyt. „Sokukkal együtt nőttem fel, vagy versenyeztem ellenük. Itt a versenyzői szint a lehető legmagasabb. Olyan bajnokságot néz az ember, ahol topkategóriás sportolók indulnak, a világ legjobbjai közül több is ott van” – mondta Norris a RacingNews365-nek.
A brit pilóta szerint a Formula–E nem csupán látványos, hanem szakmailag is komoly kihívást jelent, ezért számára is vonzó volt a gondolat, hogy közelebbről megismerje. „Szeretem követni a sorozatot, és jó érzés egy kicsit a részének lenni” – tette hozzá.
Felidézte, hogy konkrét egyeztetések is történtek egy esetleges tesztről, amely végül nem valósult meg. „Egy időben azt terveztem, hogy kipróbálom a Formula–E-autót. Beszéltem Jake Dennisszel és még néhány sráccal, akik ott versenyeztek.”
Norris azt is hangsúlyozta, hogy a két világbajnokság technikai és vezetési szempontból eltér egymástól, mégis lát átjárást a tapasztalatok között. „Nem minden ültethető át a Formula–E-ből a Forma–1-be, és fordítva sem, de amikor ebben a kategóriában is topversenyzőkkel beszélgetsz, mindig lehet tanulni valamit.”

