Lando Norris a hatodik helyen zárta a silverstone-i sprintfutam időmérőjét, a brit pilóta dolgát pedig egy váratlan technikai probléma is jelentősen megnehezítette. A McLaren autóján megsérült az egyik fékcsatorna, emiatt a kvalifikáció nagy részében kiszámíthatatlanul viselkedett az autó.
„Sokkal jobban hátráltatott a probléma, mint előzetesen gondoltam, mivel csak az utolsó etapra tudtuk megjavítani. A srácok remek munkát végeztek a javítással a legutolsó körömre, az autó teljesen más és sokkal jobb lett. A szakasz nagy részében borzalmasnak érződött a gép. Szerencse, hogy sikerült megoldanunk a problémát, onnantól kezdve mintha kicserélték volna az autót.”
„Mire igazán ráéreztem az utolsó körben, úgy gondoltam, sokkal jobban is nyomhattam volna neki. Kicsit szerencsétlenül alakult a mai nap, a tempónk amúgy nagyjából rendben volt” – fogalmazott Norris.
Célkeresztben a Red Bull
A sprintfutamra készülve a brit pilóta reálisan látja az erőviszonyokat az élmezőnyben. A szombati rövid versenyen elsősorban a Red Bull-lal számol közvetlen ellenfélként, míg más csapatok szerinte jelenleg elérhetetlen távolságban vannak.
„A körülöttünk lévő autók közül a Red Bull-lal talán felvehetjük a versenyt. George Mercedese egyértelműen sokkal gyorsabb nálunk. A szakasz végére már jobban éreztem magam, csak meg kell értenem néhány dolgot, holnapra pedig meglátjuk, miben tudunk még javulni” – értékelte az esélyeket a McLaren versenyzője.
