Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
/2025. 06. 25. 19:41
A mexikói pilóta információi szerint korábbi istállója már sajnálja, hogy megváltak tőle.

A Milton Keynes-i alakulat 2024 végén a szerződés idő előtti felbontása mellett döntött, noha a mexikói versenyző papíron 2025-ig rendelkezett érvényes megállapodással. Az Adrian Newey távozása után egyre több nehézséggel szembesülő istálló a fiatal új-zélandi tehetséget, Liam Lawsont ültette Pérez helyére, miközben a Racing Bulls csapatánál Cunoda Júki vette át Lawson pozícióját, ám a csere nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

A korábbi Red Bull-pilóta a Dede el Paddock című műsorban nyilatkozott jelenlegi helyzetéről, valamint volt csapatának döntéséről, amellyel kapcsolatban meglepő információkat osztott meg. Pérez elmondása szerint megbízható forrásból értesült arról, hogy egykori munkaadója már bánhatja a vele kapcsolatos személyi döntést, ugyanakkor hangsúlyozta, nem örül a bikások jelenlegi problémáinak, hiszen számos barátja dolgozik továbbra is a csapatnál.

„A sportban előfordulnak ilyen helyzetek, ahol a nyomás hatására esetenként elhamarkodott döntések születhetnek. Biztos forrásból tudom, hogy a színfalak mögött már megbánták a velem kapcsolatos lépésüket," fogalmazott a mexikói pilóta, aki szerint ilyen helyzetekben nem tehet mást az ember, mint hogy továbblép, bár ez kétségtelenül nem könnyű feladat.

A 34 éves versenyző véleménye szerint a jelenlegi problémák eredője Adrian Newey távozása, ami jelentős űrt hagyott maga után a csapat technikai részlegénél. „Remek csapatunk volt, és bár fokozatosan vesztettünk az előnyünkből, még így is kiemelkedő eredményeket értünk el egy rendkívül versenyképes környezetben," emlékezett vissza Pérez.

Érdekes meglátása szerint a Red Bull dominanciája nem volt olyan mértékű, mint korábban a Mercedesé, ahol a német gyártó motorelőnye jelentősebb különbséget eredményezett, míg a bikások esetében minimálisak voltak a különbségek. „A problémák valójában Adrian távozásával kezdődtek," zárta gondolatait a korábbi Red Bull-pilóta.

Hozzászólok