Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
A Red Bull technikai igazgatója leszögezte, a csapat nem mondott le az idei győzelmekről a technikai nehézségek ellenére sem.

Nem mondott le az idei győzelmekről a Red Bull, annak ellenére sem, hogy a szezon első fele a vártnál lényegesen nehezebben alakult a csapat számára. A technikai stáb a szezon végéig tartó fejlesztési tervvel készül, hogy a versenygép végre újra meccsben lehessen az első helyekért.

Tizenegy fordulót követően a Red Bull csupán a negyedik leggyorsabb csapatnak számít a Mercedes, a Ferrari és a McLaren mögött, így továbbra is a pódium legfelső fokára várnak. Max Verstappen a Magyar Nagydíjon megszerzett második helyével az idei legjobb eredményüket beállította, ám a győzelem eddig elérhetetlennek bizonyult.

A gyengébb szereplés mögött a konstrukció összetett hiányosságai állnak, a Racing News 365 írása szerint ugyanis az autót szűk működési tartomány, egyensúlyi problémák, túlsúly, valamint a szezon elején jelentkező motorhibák is hátráltatták. Isack Hadjar és Verstappen emiatt korai kieséseket is elszenvedett.

A problémákat tetézte a nyitófutamokon felfedezett rejtett kormányműhiba, amely megfosztotta a pilótákat a megfelelő elsőtengely-érzettől. Bár ezt a hibát a mérnökök sikeresen elhárították, a Milton Keynes-i csapat még nem tudta teljesen átlépni a saját árnyékát.

Fejlesztési terv a szezon végéig

A nehézségek ellenére Pierre Waché technikai igazgató egyértelművé tette, hogy nem adják fel az idei célokat, folyamatosan küzdenek a javulásért. "Ebben az évben a győzelmekért akarunk harcolni, ez a kifejezett célunk. Folyamatosan próbáljuk fejleszteni az autót, a szezon végéig világos fejlesztési tervünk van" – fogalmazott a szakember.

"Mindent megteszünk, amit csak tudunk az autó javítása érdekében. Szeretnénk minél jobban megérteni a szabályok működését, illetve azt, hogy a fejlesztések miként befolyásolják a gép viselkedését és versenytempóját."

A technikai igazgató elismerte, hogy a jelenlegi szabályrendszer keretei bizonyos fokú korlátokat szabnak a mérnökök számára a fejlesztések hatékonyságában. "Bizonyos korlátokba ütközünk a szabályzat miatt, ami behatárolhatja a lehetőségeinket. Ennek ellenére mindent megteszünk annak érdekében, hogy a versenygép képes legyen a győzelemre, legyen szó Maxról vagy Isackról" – zárta gondolatait Pierre Waché.

Hozzászólok