Komoly vitát indított el a közösségi médiában a készülő qiddiyai Forma–1-es pálya első kanyarja, amely mintegy 70 méterrel emelkedik a talajszint fölé. Az építkezés látványos szakaszba lépett, az új felvételek pedig egyszerre nyűgözik le és aggasztják a rajongókat.
A szaúdi Qiddiya Speed Park munkálatai nagy tempóban haladnak, és a frissen közzétett képek alapján már jól kirajzolódik a pálya karaktere. A vonalvezetést Hermann Tilke tervezte, szoros együttműködésben az egykori Forma–1-es versenyzővel és kétszeres Le Mans-győztes Alexander Wurzcal, a koncepció pedig látványosan szakít a jelenlegi versenynaptár több hagyományos elemével.
„Mi történik, ha valaki lezuhan?”
A legnagyobb figyelem az úgynevezett „The Blade” nevű első kanyarra irányul. A balos hajtű 20 emeletnyi magasságba emelkedik, az alátámasztó szerkezetek pedig már most monumentális látványt nyújtanak. Nem meglepő, hogy a közösségi oldalakon azonnal beindult a találgatás.
„Egy pillanat, mi történik, ha valaki onnan lezuhan?” – tette fel a kérdést egy hozzászóló. Egy másik rajongó szerint az előzés is kockázatos lehet ezen a ponton: „Képzeljük el, hogy valaki lendületből érkezik, mögötte pedig teljes energiatámadással próbálnak előzni. A sebességkülönbség és az emelkedő együtt extrém veszélyesnek hangzik.”
A szkeptikus hangok mellett azonban többen is igyekeztek lehűteni a kedélyeket.
Meredek, de lassú szakasz
„Fogadni mernék, hogy sokan azt hiszik, a külső, kivilágított perem maga a versenyív, pedig a hajtű jóval beljebb, mintegy 200 méterre található” – írta egy felhasználó, aki szerint a látvány megtévesztő.
Egy másik kommentelő technikai oldalról közelítette meg a kérdést: „Ez egy emelkedő szakasz, ráadásul hajtűkanyar. Az autók itt nagyon lelassulnak, nagyjából úgy, mint Austin első kanyarjában. A képeken jól látszik a széles bukótér és a két különálló védőkerítés, így koncepcionálisan rendkívül valószínűtlen, hogy bárki egyszerűen kirepüljön.”
A pálya összesen 21 kanyarból áll majd, az irány pedig az óramutató járásával ellentétes lesz. A hivatalos adatok szerint a maximális sebesség elérheti a 325 km/órát, ami jól mutatja, hogy nem csupán látványos, hanem kifejezetten gyors nyomvonalról van szó.
A Qiddiya-projekt hosszú távon a Szaúd-arábiai Nagydíj új otthona lehet, leváltva a dzsiddai utcai pályát. A komplexum nemcsak versenypályát, hanem vidámparkot és golfpályát is magában foglal, és ha a tervek szerint halad minden, néhány éven belül a Forma–1 versenynaptárának állandó szereplőjévé válhat.

