A V8-as erőforrások visszatérésével nyit új fejezetet a Forma–1, miután az FIA elnöke hivatalosan is kijelölte a céldátumot. Mohammed bin Szulajm a ruandai fővárosban, Kigaliban tartott eseményen jelentette be, hogy a 2030-as szezontól ismét nyolchengeres motorok bömbölnek majd a száguldó cirkuszban.
A döntés hátterében az áll, hogy a pilóták éles kritikákkal illették a 2026-ban érkező erőforrásokat. A jelenlegi, 2025-ös szezonban még 80-20 százalékos az arány a belsőégésű motor javára, az új szabályzat viszont 50-50 százalékos megoszlást ír elő az elektromos hajtás és a belsőégésű egység között.
Ez a változtatás komoly gondokat okoz az egyenesekben, hiszen az akkumulátorok gyors lemerülése miatt az autók tölteni kezdik a rendszert. A mezőny meghatározó alakjai, köztük Max Verstappen, Fernando Alonso és Lando Norris is hevesen bírálták a hibrid koncepciót.
A ruandai futam bejelentésén elhangzottakról a Racing News 365 is beszámolt, a motorcsere ugyanis a korábban pletykált 2031-es dátum helyett már egy évvel korábban megvalósul. Az afrikai helyszín hosszú távú, tízéves megállapodást kötött a sportág vezetőivel.
Könnyebb autók és megfizethetőbb technológia
Az új motorformula nem csupán a szurkolók által hiányolt hangzást hozza vissza a versenypályákra. A szövetség elsődleges célja a versenyautók tömegének drasztikus csökkentése, emellett a gyártási költségeket is visszafognák.
„Amikor azon gondolkodtunk, mik a fő céljaink ezzel az erőforrással, versenyzőként az első dolgom az volt, hogy könnyebb autókat kérjek. A járművek körülbelül 80 kilogrammal lesznek könnyebbek, ráadásul ezt talán még nem is kellene elmondanom a sajtónak.”
„A második szempont az üzleti fenntarthatóság, így a kutatás-fejlesztési és a motorgyártási költségek legalább 50 százalékkal csökkennek. A harmadik tényezőt pedig a szurkolók jelentik, hiszen a hangról van szó, nem pedig a zajról” – mondta Mohammed bin Szulajm.
Az FIA elnöke kiemelte, hogy a korábbi bizonytalanságok ellenére a teljes sportág felsorakozott az átállás mögött. A kezdeményezést az F1 vezetése és a motorgyártók egyaránt támogatják, így a 2030-as debütálás garantáltnak tekinthető.
„Támogatást élvezek az FOM, a Forma–1 és a gyártók részéről is. Biztos vagyok benne, hogy a V8-asok 2030-ban visszatérnek” – tette hozzá az elnök.
