Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
Zak Brown felidézte miért döntött Oscar Piastri leigazolása mellett, amikor a pilóta még az Alpine kötelékébe tartozott.

Zak Brown szerint nem igényelt különösebb zsenialitást Oscar Piastri megszerzése, mivel az ausztrál pilóta már a nevelőszériákban nyilvánvalóvá tette a képességeit. A McLaren ügyvezető igazgatója a Szingapúrban rendezett eseményen idézte fel a döntés hátterét, utalva Piastri egymást követő Forma–3-as és Forma–2-es bajnoki címeire.

„Az első évében mindent megnyert, amire csak maroknyi versenyző volt képes. Egy új autóhoz, új pályákhoz és új sorozathoz való alkalmazkodás a nevelőszériákban óriási kihívás, hiszen mindig akad valaki, aki már a második vagy harmadik szezonját tölti ott.”

„Amikor a nyers tehetséget keresed, a legjobbak azonnal alkalmazkodnak, és rögtön a győzelmekkel kezdenek. Úgy rémlik, mindössze négy versenyző hajtott végre hasonlót. Szeretném azt mondani, hogy valami különleges meglátásom volt, de valójában pofonegyszerű volt a helyzet. Láttam, hogy ezt is megnyerte, azt is megnyerte, így arra jutottam, hogy elhozom őt” – nyilatkozta a McLaren vezetője.

Viharos átigazolás az Alpine orra alól

A 2022-es szezonban a francia istálló saját nevelésű pilótájaként jelentette be az ausztrált a távozó Fernando Alonso helyére, ám a bejelentés a versenyző tudta és jóváhagyása nélkül történt. Zak Brown kihasználta a jogi bizonytalanságot, és a gyenge formát mutató Daniel Ricciardo pótlására gyorsan megállapodott az ausztrál tehetséggel.

„Megértésem szerint az Alpine F1 a beleegyezésem nélkül adott ki egy sajtóközleményt arról, hogy jövőre náluk versenyzek. Ez téves, nem írtam alá szerződést az Alpine-nal, így nem fogok náluk vezetni” – reagált akkor a közösségi oldalán a pilóta.

Piastri azóta már nevetve gondol vissza a két csapat közötti jogi csatára, a pályán nyújtott teljesítménye pedig igazolta a wokingiak döntését. Az ausztrál pilóta azóta 9 futamgyőzelmet és 28 dobogós helyezést gyűjtött össze - számolt be róla az F1 Oversteer.

Új szabályok és belső feszültségek

A korábbi magabiztos alkalmazkodás ellenére az idei szezonban komolyabb kihívásokkal szembesül a 24 éves versenyző. A jelentős szabályváltozások elfedték korábbi erényeit, emiatt mostanáig mindössze két dobogós helyezést sikerült elérnie.

A mentális teherhez a tavalyi bajnoki hajrá is hozzájárulhatott. Piastri 15 versenyhétvégén át vezette a pontvadászatot, ám a stratégiai döntések és néhány drága hiba miatt végül Lando Norris és Max Verstappen mögött a harmadik helyen zárt.

James Vowles úgy látta, hogy a McLaren nem mindig részesítette egyenlő bánásmódban az ausztrált, különösen a bokszkiállások és az alternatív stratégiák terén. Piastri mindenesetre 2027-ig érvényes szerződéssel rendelkezik, így van ideje visszatalálni a legjobb formájához.

Hozzászólok