A Racing Bulls vezérigazgatója, Peter Bayer ismételten hangsúlyozta azon szándékát, hogy Isack Hadjar a jövőben is az alakulat pilótájaként folytassa pályafutását, miközben egyre erősödnek azok a pletykák, amelyek szerint a fiatal francia versenyző a Red Bull Racinghez kerülhet Cunoda Júki helyére.
A francia versenyző első szezonja rendkívül impresszív teljesítményt hozott a faenzai alakulatnál, hiszen 22 pontot gyűjtött eddig, ami a második legjobb eredményt jelenti az újonc pilóták között az idei szezonban. Hadjar kiemelkedő eredményei időben egybeestek Cunoda Júki Red Bull Racingnél mutatott nehézségeivel, ugyanakkor a japán pilóta júliustól kezdve komoly szövetségesre talált Laurent Mekies személyében, aki nemrég csatlakozott a csapathoz.
Felmerül a kérdés, hogy a Honda támogatása nélkül, ám Mekies segítségével vajon képes lesz-e Cunoda megtartani pozícióját. Dr. Helmut Marko esetleg megakadályozza-e új pilóta érkezését a Racing Bullshoz, amennyiben a japán versenyző teljesítménye közelebb kerül Max Verstappenéhez?
„Csak vicceltem, amikor azt mondtam, hogy akár bilincseket is raknék Hadjar csuklójára, hogy megtartsuk!" – utalt Bayer egy korábbi nyilatkozatára, majd komolyan folytatta: „Házon belül mindannyian egyetértünk abban, hogy nyugodtan kell végigcsinálnunk ezt az évet, mindenki a saját feladataira koncentrálva."
A csapatvezető biztos benne, hogy a nyári szünet után megkezdődnek a 2026-ra vonatkozó egyeztetések Laurent-val, Helmuttal és a Red Bull vezetőségével, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy 2025-ben mindannyian nyugalmat szeretnének, és Isack esetében biztosítani kívánják számára a fejlődés és tanulás lehetőségét, mivel a fiatal pilóta teljesítménye valóban rendkívüli.
Az Osztrák Nagydíj hétvégéjén történt különleges esetet is felidézte Bayer, amely jól szemlélteti Hadjar tehetségét és precizitását. „Hallgattam a rádiót, amikor beért a boxba. A versenymérnöke, Pierre Hamelin azt mondta neki: 'Figyelj, Isack, nagyjából fél tizedet veszítesz a hatodik kanyarban.' Hadjar azonnal visszakérdezett: 'Lehetnél pontosabb?' Pierre válaszolt: 'Igen, 0,035 másodpercet veszítesz ebben a kanyarban.' Mire Isack csak ennyit mondott: 'Oké, akkor tudom, mit kell tennem.' És meg is csinálta."
A vezérigazgató meggyőződése, hogy Hadjar rendkívüli dolgokra képes, ezért is gondolja úgy, hogy a francia pilótának érdemes lenne folytatnia a megkezdett utat a jelenlegi csapatánál. „Számomra ennyire egyszerű: vezetési képességei kifogástalanok. Őszintén hiszem, hogy nagyszerű eredményeket fog elérni. Keményen dolgozik, igényes a munkájára, és folyamatosan fejlődik. Isack kiváló versenyző, de szüksége van erre a plusz évre nálunk, és mindenki egyetért abban, hogy ez a helyes irány" – zárta gondolatait Bayer.
