A Belga Nagydíjon elért kettős siker ellenére komoly biztonsági kompromisszumra kényszerült a Red Bull Racing. Az istálló ugyanis a kockázatok elkerülése érdekében levette az autóról a Ferrari megoldására hasonlító, csak Macarena néven emlegetett hátsó szárnyát.
A döntés hátterében Max Verstappen ausztriai és silverstone-i balesetei állnak. A csapat a korábbi incidensek után nem akart újabb kockázatot vállalni a Spa-Francorchamps-i aszfaltcsíkon, így a hagyományosabb aerodinamikai elemek mellett döntöttek.
A hétvége kezdetén maga Verstappen is úgy fogalmazott, teljesen egyértelműek voltak azok az okok, amelyek miatt a mérnökök a visszalépés mellett döntöttek. A mezőnyben vitézkedő Isack Hadjar szintén sajnálta a döntést, szerinte ugyanis a különleges elem hiánya komoly hátrányt jelentett a belga pálya hosszú egyeneseiben.
Megvan a megoldás
A Formula Passion szerint azonban a magyarországi hétvégére már megoldódhatnak a problémák, és az alkatrész átdolgozott változata visszakerülhet az autókra. Ezt Laurent Mekies, a Red Bull szakembere is megerősítette a belgiumi futamot követő sajtótájékoztatóján.
„Mechanikai hiba történt, vagy két különböző problémáról van szó? Mindkét állítás igaz. Mechanikai jellegű meghibásodásokról beszélhetünk, ám két különálló esetről van szó. Budapesten viszont már a javított verziót fogjuk használni” – magyarázta a szakember.
A mérnökök elsődleges célja az volt, hogy a szerkezetet teljesen biztonságossá tegyék, így elkerülve a Verstappen korábbi eséseihez hasonló, veszélyes szituációkat.
