A hétvége előtt mindenki arról beszélt, hogy a bikások szempontjából egyfajta vízválasztó lehet a szingapúri helyszín, hiszen hiába mentek jól az előző két helyszínen, ez a városi pálya egészen más kihívásokkal rendelkezik, és mást is kíván meg az autóktól, mint az alacsony leszorítóerős Monza és Baku.
Bár végső ítéletet még nem lehet hirdetni, a bikások rajongói számára biztató lehet, hogy Verstappen többnyire pozitívan értékelte az első napjukat. „Az FP1 elég jól indult. Viszonylag hamar fel tudtuk venni a ritmust, és az autó sem volt annyira rossz. Kicsit hasonlított az előző két hétvégére, ahol nem voltak komoly gondjaink.”
„A második edzés folyamán aztán kipróbáltunk néhány dolgot, melyek közül egyesek jól működtek, szóval most meg kell próbáljuk optimalizálni őket. Összességében egészen elégedett vagyok, de egyértelmű, hogy kicsivel több tempóra lesz szükség, ha holnap az élen akarunk küzdeni.”
Bár a szezon ezen pontján tulajdonképpen már egyik istálló sem fejleszt, a Red Bull azért még készült pár újdonsággal, ami jól mutatja, hogy egyáltalán nem engedték még el ezt a szezont. Verstappen egy átdolgozott, középen vaskosabb és meredekebb első szárnyat próbált ki, miközben az RB21-es motorborítása is módosult egy kicsit.
Annak kapcsán, hogy min kell dolgozniuk a folytatásban, a négyszeres bajnok elmondta: „Első tapadás, hátsó tapadás, a gumik életben tartása a kör során. Itt nagyon könnyen túlmelegednek az abroncsok. Ezeknek tehát kicsivel jobbnak kell lenniük, és akkor remélhetőleg minden a megfelelő ablakba kerül, ami lehetővé teszi, hogy jobban nyomd.”
A Szingapúrban még sosem nyerő Verstappen szerint „mindenképp nagyon pozitív”, hogy a Red Bull ennyire jól kezdett azon a helyszínen, amely az elmúlt években nem feküdt az autójuknak.
„Van még néhány terület, ahol javíthatunk, de nem arról van szó, hogy a feje tetejére kell állítani az egész beállítást. Holnap majd meglátjuk. Elég lesz arra, hogy az élen küzdjünk? Nem tudom. Az FP2 alapján mindig nehéz megítélni, mert sokan eltérő motormódokkal mennek. Az időmérőn viszont kiderül majd.”