Repülővel kell pótalkatrészeket hozatnia az Aston Martinnak a Magyar Nagydíj helyszínére, hogy a szombati időmérőn mindkét autójuk a jelentősen átalakított specifikációval futhasson. A silverstone-i bázisról érkező szállítmányra Lance Stroll első szabadedzésen elszenvedett balesete miatt van szükség.
A kanadai pilóta bal hátsó felfüggesztése alig negyven perc körözés után megadta magát, a hiba miatt pedig a hármas kanyar felé közeledve megpördült az AMR26-os kódjelű versenyautóval. A sérült gépet a csapat nem tudta időben megjavítani a második gyakorlásra, mivel a nyári szünet előtti fejlesztési hajrában eleve szűkös volt a pótalkatrész-készletük.
Pedro de la Rosa a második szabadedzést követően megerősítette a felfüggesztéshiba tényét. Fernando Alonso autójával kapcsolatban azonban a csapat biztos volt abban, hogy a probléma nem ismétlődik meg, így a spanyol pilóta zavartalanul folytathatta a munkát.
„A pótalkatrészek hiánya miatt Lance autóját sajnos nem tudtuk időben megjavítani a második gyakorlásra. Szombaton már ott lesz a pályán, de rengeteg időt veszítettünk, hiszen az új specifikáció teljesen más vezetési stílust követel meg, ehhez pedig a versenyzőknek is alkalmazkodniuk kell” – fogalmazott De la Rosa.
Biztató adatok és új célok
A csapat spanyol versenyzője kifejezetten elégedett volt a bevetett fejlesztésekkel. A szimulációk adatai a pályán is megerősítést nyertek, a Williams és a középmezőny többi tagja pedig a nyilatkozatok alapján ismét elérhető közelségbe került számukra.
„Az autó jónak érződött, nagyjából azt a számítási és korrelációs eredményt hozta, amit előzetesen vártunk. Ez a jövő évi modell és az idei szezon további fejlesztései szempontjából is rendkívül biztató. Messziről indulunk, így hosszú út áll még előttünk, de remélhetőleg ez az első lépés a helyes irányba” – nyilatkozta Alonso.
„Alaposan át kell még tanulmányoznunk az adatokat, viszont úgy tűnik, a kanyarokban már nincs komoly lemaradásunk a középmezőny éléhez képest, jelenleg ugyanis ez a legfőbb célunk. Ez még csak az első lépés a sok közül, a csapaton belül mégis pozitív a hangulat, hiszen sikerült hoznunk a várt eredményeket” – tette hozzá a kétszeres világbajnok.
Az elhangzottakat Adrian Newey csapatfőnök is megerősítette, a szakember a két gyakorlás között szintén ígéretesnek nevezte az első pályás adatokat.
Visszatérő rezgések
A pozitívumok mellett az Aston Martinnál ismét megjelentek a motor felől érkező, rádiózáson is jól hallható vibrációk. Alonso az első szabadedzésen kifejezetten a célegyenesben panaszkodott a jelenségre, a csapat azonban a második tréningre nagyrészt orvosolta a problémát, a versenyző ezért már nem aggódik a folytatás miatt.
A Honda szakemberei is azonnal elkezdték vizsgálni a furcsa viselkedést. Shintaro Orihara vezető mérnök megerősítette a rezgések tényét, egyúttal megnyugtatta a szurkolókat a hiba természetével kapcsolatban.
„A motoron tapasztaltunk némi oszcillációt, de már ismerjük az okát, ami teljesen más, mint az év eleji vibrációk esetében. A szabadedzések alatt folyamatosan finomhangoltuk az ellenintézkedéseket, a javulás pedig már most egyértelműen látszik” – mondta a japán szakember.
Az istálló helyzete az apróbb hibák ellenére is egyértelműen javult a riválisok szerint. Alonso leggyorsabb körét a második edzésen ugyan pályaelhagyás miatt törölték, a mért ideje azonban a tizenhetedik helyre lett volna elég, amivel megelőzött volna olyan autókat, amelyektől egy hete Spában még több mint két másodperccel elmaradt.
