Daniel Ricciardo úgy érzi, 2022-es szezonja most már elérte az abszolút mélypontot, pedig azt gondolta, hogy ennél már nem lehet rosszabb. A csapattársával való összevetés pedig nem is festhetne rosszabbul számára, hiszen mindössze 19 egység áll a neve mellett 15 futam után, miközben Norris egy dobogós hellyel és 82 ponttal büszkélkedhet.
Ennek fényében talán nem is meglepő, hogy a McLaren a közelmúltban úgy határozott, Ricciardónak mennie kell a csapattól, és helyére az ígéretes fiatal tehetséget, Oscar Piastrit szerződtették.
Pedig a zandvoorti hétvégéje még nem is indult rosszul, hiszen az első edzésen Norrisszal együtt még ott volt az élmezőnyben. Ahogy azonban haladt előre az esemény, ő úgy csúszott egyre hátrébb. A dolgok pedig saját elmondása szerint rosszabbak, mint gondolta.
Ezek a gyenge teljesítmények pedig tovább rontják az esélyeit az F1-ben maradásra. Ülése egyelőre még nincs 2023-ra, és úgy tűnik, az Alpine-hoz nem fog tudni visszatérni, mert ők az utóbbi időben Pierre Gaslyt szemelték ki maguknak.
Ezt leszámítva pedig reálisan már csak a Williamsnél, az AlphaTaurinál vagy a Haasnál lenne számára hely, de mindhárom istálló látszólag másfelé kacsintgat, így egyelőre nem tudni, mi lesz az ausztrál sorsa. Könnyen előfordulhat, hogy ki kell hagynia egy szezont.
„Úgy érzem, sok rossz versenyem volt. Azt hittem, a legrosszabb már megvolt, és ennél már nem lehet rosszabb. Furcsa is egyben, mert ha visszagondolok az FP1-re, emlékszem, hogy a mérnököm mondta nekem az első pár kör után, hogy az első helyen állok.”
„Persze nem mindenki futott még akkor időt, de úgy éreztem, ez egy sokkal eredményesebb hétvége lehet. Szóval ezért is furcsa ez. Tudom, hogy az időmérő az utolsó kanyaron múlt, de az első gyakorlást követően még sokkal jobbnak hittem az autómat. Szóval igen, kemény volt, egyáltalán nem volt jó hétvége.”
Ricciardo, aki nemrég beszélt Piastrival és az ő menedzserével, Mark Webberrel is, hogy tisztázzák a kialakult helyzetet, Zandvoortban elmondta, miként boldogult a mclarenes távozásának bejelentésével, valamint jelenlegi helyzetéről is megosztott néhány gondolatot.
„Ha azt mondanám, hogy minden pillanatát imádtam, akkor nem hiszem, hogy ezt publikálnotok kéne, mivel egyértelmű, hogy ez nem igaz. A spái hétvége és a csütörtök kevésbé volt élvezhető, mivel tudtam, hogy az emberek folyamatosan erről fognak engem kérdezni.”
„Én felkészültem, hogy mindenre válaszolok, tudtam, mi fog következni, ezért nem ért sokként, de erről beszélni, miközben csak vissza akarsz menni a pályára versenyezni, elég trükkös dolog. Szóval ez nem segített, mivel a pályán sem könnyű az élet, de amikor felveszem a sisakom, akkor ki tudom ezeket zárni. Ebben jó vagyok.”
„Viszont nem vagyok szuperember sem, és nem akarok naiv sem lenni, szóval biztos, hogy azért egy része még mindig ott motoszkál a fejemben” – nyilatkozta őszintén Ricciardo a jelenlegi helyzetével kapcsolatban.