Daniel Ricciardo 2024 ősszén távozott a száguldó cirkuszból, miután a faenzaiak a Szingapúri Nagydíjat követően Liam Lawsont ültették a helyére a szezon hátralévő részére. Az ausztrál pilóta azóta tudatosan hátrébb lépett a mindennapi versenyzéstől, hogy a sportolói identitásán kívül is megtalálja önmagát, mostanra pedig eljutott abba az állapotba, hogy tiszta szívből tud lelkesedni egy-egy legendás futam iránt.
Conor Daly amerikai versenyző podcastjében elárulta, hamarosan a lelátóról fogja figyelni a száztizedik indianapolisi ötszáz mérföldes futamot, amelynek világa egyszerre vonzza és tölti el mély rettegéssel.
A nyolcszoros futamgyőztes szerint az amerikai oválpályák specifikus közege merőben más képességeket és elszántságot követel meg, mint a megszokott nagy leszorítóerős európai aszfaltcsíkok. „Évek óta hangoztatom, hogy amit ti csináltok, attól konkrétan halálfélelmem van, ám közben meg abszolút zseniális” – mondta az egykori Red Bull-pilóta a tengerentúli széria pilótáinak bátorságára utalva.
A harmincöt éves versenyző elképesztő várakozással tekint a májusi megmérettetésre, és alig várja, hogy átélje a helyszín egyedi atmoszféráját a tömegben elvegyülve. „Gyerekkorom óta nem vártam még ennyire, hogy egyszerű rajongóként kilátogassak egy autóversenyre” – tette hozzá.
A beszélgetés során felmerült a Forma–1 vélt vagy valós felsőbbrendűségi komplexusa, amely alapján sokan úgy gondolják, a csúcskategória szereplői leereszkedően tekintenek a többi bajnokságra. Ricciardo határozottan elutasította ezt a feltételezést, mivel a legmagasabb szintre eljutva az ember pontosan felméri, mennyi áldozatot követel bármilyen géposztály élmezőnyéhez tartozni.
Az ausztrál pályafutása során sosem tapasztalta a kollégái részéről a lenéző hozzáállást az alternatív bajnokságokkal szemben. „Soha nem volt olyan beszélgetésünk, hogy mi vagyunk a legjobbak, a mi sportunk mindent felülmúl, és mindenki más csak alattunk helyezkedik el” – magyarázta Ricciardo.
A gokartozás kihívásait felhozva rávilágított a motorsportok általános nehézségeire, és egyértelműsítette az összes pilóta közös mozgatórugóját. „Egyetlen gokartversenyt megnyerni is borzasztóan nehéz, mivel rengeteg apró tényezőn múlik a siker, legbelül pedig mindannyian egyszerűen csak imádjuk az autóversenyzést” – hangzott el a podcastben.
Bár gyerekként egyértelműen a Forma–1 lebegett a szeme előtt, ezt nagyrészt a példaképei inspirálták, nem pedig más sorozatok leértékelése. „Sráckoromban Ayrton Senna rajongójaként természetesen oda akartam eljutni, hiszen ez a vágy is hozzátartozott a nagy álmomhoz” – emlékezett vissza az ausztrál.
Az amerikai autósport iránti nyitottságát jól mutatja az a felfedezőút is, amelyet a tavalyi év végén tett meg a daytonai huszonnégy órás viadalon. Bár korábban a televízión keresztül számtalanszor követte a floridai versenyt és tisztában volt a döntött kanyarok extrém jellegével, a személyes jelenlét teljesen új perspektívát adott a számára.
A korábbi McLaren-versenyző megtanulta, hogy a képernyő nem adhatja vissza a valós sebességérzetet és a fizikai dimenziókat. „Bizonyos dolgokat egyszerűen a saját szemeddel kell látnod, és úgy érzem, pontosan ez a helyzet az indianapolisi ötszáz mérföldessel is” – vont párhuzamot a két amerikai klasszikus között.
Bár az egész életét a világ különböző paddockjaiban töltötte és szinte mindent látott már a motorsportban, biztos benne, hogy az oválpályás versenyzés szentélye képes lesz meglepetést okozni számára. „Van egy elképzelésem arról, hogy milyen lesz, ám garantáltan akadnak majd olyan dolgok, amelyek teljesen le fognak nyűgözni” – zárta gondolatait az ausztrál.