A megszokottól eltérően már csütörtökön pályára gördült a Forma-1 mezőnye Bakuban. A versenyzőket száraz körülmények és 28 Celsius-fokos levegő fogadta az 1 órás első szabadedzésen. A figyelem középpontjában többek között Isack Hadjar állt, aki korábbi kézsérülése után térhetett vissza a Red Bull volánja mögé, miután a csapat korábban már megerősítette a helyét a 2027-es szezonra.
A zöld jelzés megadása után a mezőny nem teketrázott, szinte mindenki azonnal munkához látott a kemény keverékű abroncsokon. A kezdeti mért körök során Max Verstappen ragadta magához a vezetést, ám a folyamatosan javuló pályaviszonyok mellett gyorsan változott a sorrend. Andrea Kimi Antonelli nagyszerű kört rakott össze a Mercedesszel, amivel átvette a vezetés a holland világbajnok előtt.
A bokszutcában közben Carlos Sainz autójánál adódtak meleg pillanatok, a Williams jobb hátsó fékje ugyanis lángra kapott a szerelők előtt. Hadjar sem tudott sok időt a pályán tölteni, mivel az erőforrásra panaszkodott, a Red Bull pedig hamar elkönyvelte, hogy motorcsere vár a csapatra a második edzés előtt. Ezt követően az élen álló Antonelli alatt állt meg a Mercedes a hidraulika meghibásodása miatt. A füstölő autót oltani is kellett, a pálya takarítása miatt pedig virtuális biztonsági autós fázis lépett életbe.
Célkeresztben a lágy és közepes gumik
A korlátozás feloldása után elérkezett a lágy gumis próbálkozások ideje, ám a tapadás hiánya többeket megtréfált. Russell elfékezte magát és a bukótérbe kényszerült, majd Verstappen is kicsúszott az 1-es kanyarban. A McLaren garázsában sem ment minden zökkenőmentesen, Lando Norris és Oscar Piastri autóját is hosszasan szerelni kellett.
A tisztább körök végül meghozták az eredményt. Verstappen 1:45.787-es idővel állt az élre a lágy abroncsokon, ám Russell hamar válaszolt, és 1:45.387-es körével átvette a vezetést. A Ferrari versenyzői a közepes keveréken teljesítették a leggyorsabb köreiket, Charles Leclerc és Lewis Hamilton így is felzárkózott a harmadik és negyedik pozícióba.
Drámai végjáték a bakui utcákon
Az utolsó tíz percben ismét megzavarták a körözést a technikai hibák. Nico Hülkenberg alatt megállt a jelentősen átépített Audi, miközben Arvid Lindblad is a bukótérben kötött ki egy elmért féktávot követően. Az emiatt életbe lépő újabb virtuális biztonsági autós fázis leintése után Esteban Ocon Haasában is felütötte a fejét valamilyen probléma, de a francia végül lassan el tudott indulni.
A kockás zászló megjelenésekor Russell maradt az élen Verstappen és Leclerc előtt. A negyedik helyen Hamilton zárt, míg a korán leálló Antonelli megőrizte az ötödik pozíciót. Az első tíz sorrendjét Piastri, Liam Lawson, Lindblad, Ocon és Gabriel Bortoleto tette teljessé.
