Carlos Sainz második szezonjára készül a Williams színeiben, és bár a csapat tavaly minden várakozást felülmúlva teljesített, a spanyol pilóta óvatosan fogalmazott a grove-iak 2026-os esélyeivel kapcsolatban.
A virtuális bemutatón leleplezett FW48-as modell kapcsán a spanyol versenyző hangsúlyozta, hogy a sportág történetének egyik legjelentősebb szabályváltozása következik, ami mindenki számára a nulláról való építkezést jelenti.
A rutinos versenyző úgy véli, a mostani átállás példátlan a modern Forma–1 történetében, ugyanis nem csupán az aerodinamika alakul át drasztikusan.
"Ez az elmúlt húsz-harminc év legnagyobb kihívása, amivel a csapatok szembesültek a Forma–1-ben. Minden megváltozik: az aerodinamika, a motorok, a kerekek, a súly, abszolút minden" – kezdte értékelését Sainz, rámutatva arra, hogy versenyzői szempontból is rengeteg újdonsággal kell majd megküzdeniük a pályán.
Mivel a Williams volt az egyetlen alakulat, amely kihagyta a barcelonai bejáratást, Sainznak még nem volt lehetősége valós körülmények között tesztelni az új technikát. A spanyol pilóta elismerte, egyelőre nehéz megjósolni, melyik terület okozza majd a legnagyobb fejtörést.
"Mindenki a nulláról indul, és versenyzőként sok új dolgot kell megtanulni a vezetéssel, illetve a motor maximális kihasználásával kapcsolatban, de az aerodinamika is más. Annyi az újdonság, hogy jelenleg nem tudom, mi lesz a legnehezebb vagy legérdekesebb feladat" – tette hozzá a spanyol.
A 2026-os erőviszonyok megjósolhatatlansága miatt Sainz egyelőre nem tűzött ki konkrét helyezéseket célként, hiszen a mezőny kibővülésével immár tizenegy csapat munkáját kellene figyelembe venni.
"Nagyon nehéz személyes célt kitűzni anélkül, hogy pontosan tudnánk, hol tart a tizenegy csapat idén. Anélkül, hogy tudnánk, kinek sikerült jól a motor, az aerodinamika, a súlycsökkentés vagy a kerekek kezelése, lehetetlen megmondani, ki profitál leginkább ebből a szabályváltozásból" – vélekedett a helyzetről.
A hosszú távú építkezés éve
James Vowles csapatfőnök korábbi nyilatkozataiban már jelezte, hogy a Williams célja az elitbe való visszatérés 2028-ra, így a 2026-os esztendőre inkább átmeneti évként tekintenek. Sainz osztja ezt a realista nézetet, és elsősorban a csapat fejlődésére fókuszál.
"Személy szerint azt szeretném leginkább látni, hogy a csapat előrelép azokon a területeken, amelyeket kritikusként jelöltünk meg, és ahol tudjuk, hogy javulnunk kell" – mondta, majd kiemelte, hogy bár hisz a gárda képességeiben, nincsenek illúzióik a hirtelen ugrásszerű javulást illetően.
"Úgy gondolom, ez a csapat képes kihasználni ezeket az új szabályokat, de mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy nem fogunk egyik napról a másikra az ötödik helyről az elsőre ugrani. Ezért ez egy fontos év a fejlődés demonstrálására, de arra is, hogy lépésről lépésre haladjunk, és tovább építsük azt, amit a jövőre nézve létrehozunk" – fogalmazott Sainz, utalva arra a folyamatra, amelynek eredményeként a Williams tavaly már a konstruktőri ötödik helyig kapaszkodott fel.
A spanyol versenyző nem felejtette el megemlíteni a 2025-ös szezon sikereit sem, amely sokakat meglepett a paddockban. Sainz bemutatkozó éve a patinás brit alakulatnál várakozáson felül sikerült, ugyanis több alkalommal is pezsgőzhettek.
"Az embereket és engem is meglepett, és azt hiszem, sokan nem számítottak rá, hogy az első szezonomban a Williamsszel két dobogót és egy sprintdobogót szerezhetünk, ötödikként végzünk a konstruktőri bajnokságban, és mindkét versenyző a legjobb tízben zár az egyéni tabellán" – emlékezett vissza büszkén az elmúlt évre.
Sainz szerint a tavalyi eredményekkel sikerült bizonyítaniuk a külvilágnak a szándékaik komolyságát. "Tavaly képesek voltunk demonstrálni és meglepni sokakat azzal, hogy egy olyan csapat vagyunk, amely komolyan gondolja a jövőt, és ez nagyon büszkévé tesz. Most azonban itt az ideje, hogy tegyünk még egy lépést előre, megpróbáljuk folytatni ezt a pozitív pályát és nagyszerű tendenciát, megtartva ugyanazt a filozófiát és szándékot, hogy a legtöbbet hozzuk ki ezekből az új szabályokból" – tekintett előre a feladatokra.
A csapat pénzügyi hátterének stabilizálódását jelzi a számos új szponzor érkezése is, akiket Sainz külön köszöntött. A versenyző szerint megtisztelő, hogy globális márkák látnak fantáziát a projektben, amelynek végcélja egyértelműen a világbajnoki címekért való küzdelem. "Biztos vagyok benne, hogy együtt visszajuttatjuk ezt a csapatot a csúcsra" – zárta gondolatait a spanyol pilóta.
