Motorsport.hu|2025. 11. 15. 07:33
Günther Steiner szerint a Haas azért nem engedte őt többé a stewardokhoz, mert minden látogatása újabb bírsággal végződött.

Günther Steiner éveken át a Forma–1 egyik legszínesebb figurájaként képviselte a Haas érdekeit a futamok után a döntéshozók előtt, ám elmondása szerint a csapat végül megtiltotta neki, hogy személyesen keresse fel a stewardokat. A 2023-as szezon végén távozó csapatfőnök erről A Red Flags Podcast legutóbbi adásában beszélt, amikor Oscar Piastri brazíliai időbüntetése került szóba.

A műsorban arról kérdezték, ő maga odament volna-e reklamálni, ha annak idején Kevin Magnussen kerül hasonló helyzetbe. Steiner szerint nem is kérdés, hogy megpróbálta volna megvédeni a versenyzőjét, ugyanakkor felidézte, egy idő után saját csapata állította le.

„A futam végén biztosan bementem volna a stewardokhoz, egy idő után viszont a csapat azt mondta, hogy ’Günther, többet nem mehetsz’, mert ahányszor ott jártam, végül büntetést vagy pénzbírságot kaptunk” – mesélte, majd hozzátette, hogy szerinte gyakran az ő szókimondása okozta a problémát.

Mint mondta, többször is jelezte a döntéshozóknak, ha valamit nem látott helyesnek, ám a visszajelzések alapján „nem segített”, ahogyan beszélt velük. „Mind azt mondták, hogy a véleményem és a stílusom inkább ront a helyzeten. De amikor úgy éreztem, hogy valami nincs rendben, egyszerűen muszáj volt szóvá tennem” – jegyezte meg, miközben arra is kitért, hogy sokszor ugyanazokat a frusztráló válaszokat kapta.

Steiner szerint bár a stewardok munkája nehéz és gyakran hálátlan, ő mindig úgy érezte, meg kell próbálnia megvédeni a saját embereit. „Nem lennék szívesen steward, főleg úgy, hogy ezért gyakorlatilag nem kapnak fizetést. De attól még bementem volna, és valószínűleg jó alaposan felhúztam volna magam” – fogalmazott, megjegyezve, hogy őt elsősorban az igazságtalannak érzett döntések ingerelték.

A Haas egykori csapatvezetője 2016-os bemutatkozásuktól egészen 2023 végéig irányította az amerikai alakulatot. 2024-re Ayao Komatsu vette át a helyét, Steiner pedig a paddock elhagyása után rendszeres vendége lett a Red Flags Podcastnek, szakkommentátorként dolgozik a német RTL-nél, és a Miami Nagydíj nagyköveteként is tevékenykedik.