Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
Lando Norris domináns győzelme után Andrea Stella elégedetten értékelte a McLaren tempóját a Magyar Nagydíjon, a csapatfőnök azonban egy aggasztó problémára is felhívta a figyelmet.

Lando Norris a pole pozícióból indulva nyerte meg a mogyoródi futamot. A brit pilóta a rajt után ugyan egy időre elvesztette az első helyet Oscar Piastrival szemben, a verseny későbbi szakaszában azonban visszavette az irányítást. Csapattársa versenye végül egy sebességváltó-probléma miatt idő előtt véget ért, a McLaren számára így a győzelem ellenére is felemásan alakult a vasárnap.

Kettős érzések a csapatnál

A csapatfőnök a kiesés ellenére rendkívül pozitívan nyilatkozott az istálló tempójáról. Andrea Stella szerint a futamgyőztes pilótájuk az időmérőn, illetve a versenyen is a maximumot hozta ki a technikából.

„Nagyszerű látni, hogy az autónk harcban tud lenni a rajtelsőségért, valamint a győzelemért is. Külön öröm, hogy a sok kemény munka végül kifizetődött. Lando olyan állapotban volt, amellyel minden egyes ezredmásodpercet ki tudott sajtolni az autóból” – fogalmazott a szakember.

„Ez a tempó tegnap tizenkét ezredmásodperces előnnyel elég volt a pole pozícióhoz, ma pedig az iramunk még ennél is biztatóbbnak bizonyult. Amint Lando az élre állt, rögtön bebizonyította, hogy tisztességes előnnyel rendelkezik. Ezek tehát nagyszerű hírek, a megbízhatóság terén viszont nyilvánvalóan rengeteg munka vár még ránk” – értékelte a hétvégét a McLaren csapatfőnöke.

Hozzászólok