Antonelli a spái versenyen végig magas szinten teljesített, Wolff pedig úgy véli, hogy a fiatal versenyző már korábban is nyerhetett volna, azonban mostanában a technika rendre közbeszólt.
A Mercedes csapatvezetője a Sky Sports F1-nek adott nyilatkozatában így értékelte Antonelli teljesítményét: „Örülök Kimi miatt. Nagyon megérdemelte a győzelmet. Silverstone-nak az övének kellett volna lennie, de az autó meghibásodása miatt kiesett.”
Wolff kiemelte, Antonelli a teljes hétvégén kiegyensúlyozott és magabiztos volt, ráadásul egyetlen olyan pillanat sem akadt, amikor elvesztette volna a fonalat. „Ma, az egész hétvégén nagyon erős volt. Soha nem ejtette el a labdát.”
A Mercedes-főnök szerint különösen fontos volt, hogy a versenyző a nehéz helyzeteket is megfelelően kezelte, hiszen a VSC-időszak következtében elveszítette az első helyet, mégis képes volt visszaszerezni a vezetést. „Még akkor is, amikor a VSC ellene dolgozott, elvesztette a vezetést, de visszaszerezte, és kihozta belőle a maximumot. Megérdemelte azt a győzelmet.”
Russell még csak pontot sem szerzett
A Mercedes másik versenyzőjének, George Russellnek a kieséséről és a Lewis Hamiltonnal történt ütközésről is beszélt, amely komoly pontveszteséget jelentett a csapat számára. A csapatfőnök szerint nem csupán egy versenyzői hibáról volt szó, hanem technikai problémák is szerepet játszottak a háttérben.
„Két helyzetről van szó. Először is, a baleset, ami történt, szerencsétlen volt számunkra. Sok konstruktőri pontot veszítettünk, és George is sok pontot veszített a bajnokságban.”
Wolff azt is elárulta, hogy a Mercedes erőforrásait érintő probléma miatt az egyenesekben nem rendelkeztek a megszokott teljesítménnyel. „Minden Mercedes-motornál volt egy problémánk, miszerint hiányzott az erő az egyenesekben. Ez nagyon rosszul érintette őt, és ez száz százalékban ránk vezethető vissza.”
Mindenki keményen dolgozik
A csapatvezető hangsúlyozta, a Mercedesnél mindenki keményen dolgozik, ugyanakkor a technikai sportokban a hibák és meghibásodások időnként elkerülhetetlenek.
„Csapatként mindent megteszünk. A legerősebb erőforrással rendelkezünk, egy erős autónk van, amely képes a győzelemre. Mindenki a maximumot nyújtja annak érdekében, hogy csökkentsük a hibákat, és mégis megtörténik, mert emberek dolgoznak a háttérben.”
Wolff visszatekintett az idény korábbi nehézségeire is, és külön kiemelte, hogy Silverstone-ban szerinte a Mercedes hibázott Antonelli esetében. „Cserbenhagytuk Kimet Silverstone-ban, ahol George dobogóra állt, ami talán jobb eredmény volt annál, amit akkor el kellett volna érnünk.”
A Mercedes vezetője szerint a szezonjuk egyik meghatározó története eddig a technikai kiesésekből adódó pontveszteség, hiszen több alkalommal is értékes lehetőségeket veszítettek el. „Aztán jött egy kiesés Montrealban, a másik Barcelonában. Ez egy kicsit a szezonunk története. Ez egy technikai sport, egy mechanikai sport.”
Wolff végül arról is beszélt, hogy a Mercedes jelenlegi célja nem az erőforrás teljesítményének növelése, hanem elsősorban a megbízhatóság javítása, mert véleménye szerint az alapok már rendkívül erősek.
„Egy olyan termékkel [erőforrással] álltunk elő, amely nagyon erős, és inkább a megbízhatóságot javítanám, mintsem egy lassú motort vagy lassú autót próbálnék felgyorsítani. 100 százalékot adunk bele, és 100 százalékot kell adnunk, mert sok pontot veszítettünk a megbízhatóság miatt. Sokkal előrébb kellene tartanunk, mint ahol most vagyunk.”
