A Forma-1 és magának a Mercedesnek a folyamatos növekedése egyre több terhet ró a vezetőségre, ezért a brackley-i alakulat egy fontos belső átszervezés mellett döntött. Pénteken hivatalossá vált, hogy Toto Wolff vezérigazgató és csapatfőnök munkáját mostantól egy helyettes fogja segíteni Bradley Lord személyében. A lépés azonnali hatállyal életbe lép, ugyanakkor a háttérben már jó ideje zajlott a folyamat, amit most csupán papírra vetettek.
A döntés és a kinevezés hátteréről maga a csapatvezér beszélt a nyilvánosságnak.
„A csapatunk és a Forma-1 növekedésével a tevékenységeink volumene, valamint az ehhez társuló vezetői felelősség is alaposan megnőtt, így kihasználtuk ezt a lehetőséget, hogy hivatalossá tegyünk egy olyan felállást, amely a gyakorlatban már egy jó ideje működött” – értékelte a helyzetet az osztrák szakember, megjegyezve, hogy saját jogkörei érintetlenek maradnak az átalakítás után is.
„Noha az én általános szerepköröm és a feladataim semmit sem változnak, Bradley helyettes csapatfőnöki munkája tovább fogja erősíteni a vezetőségünk kapacitását, emellett folyamatos támogatást nyújt majd számomra vezérigazgatóként és csapatvezetőként” – mondta, majd kitért az újdonsült helyettes érdemeire és múltjára is.
„Bradley egy rendkívül elhivatott és régi tagja a szervezetünknek, aki komoly szerepet vállalt abban, hogy a miénk lett a modern éra legsikeresebb csapata” – mondta az előléptetés kapcsán, majd a jövőbeli kihívásokra utalva megjegyezte, az átszervezés elengedhetetlen a további gördülékeny munkához.
„A struktúránk ilyesfajta összehangolása lehetővé teszi a vezetői stábunk számára, hogy teljes mértékben azokra a területekre összpontosítson, ahol a legnagyobb hozzáadott értéket képviseli, és optimalizáltan feleljen meg egy rohamosan növekvő sportág követelményeinek.”
Az új helyettes csapatfőnök egyáltalán nem számít új arcnak a brackley-i bázison, ugyanis egészen 2011 óta erősíti a Mercedes kötelékét. Lord annak idején a Renault-tól érkezett, és kezdetben elsősorban a kommunikációért, valamint a PR-tevékenységekért felelt. A feladatkörei azonban az utóbbi esztendőkben folyamatosan bővültek, így már nem csupán a sajtóval kapcsolatos ügyeket intézte, hanem egyre mélyebben belefolyt az operatív irányításba is.
A tavalyi szezonban például volt már rá precedens, hogy ő vette át az irányítást a bokszfalon az Emilia-romagnai Nagydíj során, amikor Toto Wolff az Egyesült Államokba utazott a fia diplomaosztójára. A mostani bejelentés lényegében ezt az évek óta természetesen alakuló folyamatot szentesítette a hivatalos titulussal.
