A Magyar Nagydíjjal új szakaszába lép a csapatok között hetek óta zajló technikai csata a forgó, rugalmas hátsó szárnyak körül. A Ferrari, a Red Bull és a McLaren egyaránt továbbfejlesztett koncepciókkal érkezik Budapestre, a három istálló azonban teljesen eltérő filozófiával közelíti meg a hétvégét a Hungaroringen.
A Red Bull ismét beveti a saját elforgó aerodinamikai elemét, miután Belgiumban kénytelenek voltak visszatérni a hagyományos megoldáshoz. A csapat Spában azért mellőzte a koncepciót, mert Max Verstappen autóján két nagysebességű meghibásodást is észleltek.
„Mechanikai jellegű problémáról van szó, amelyet a silverstone-i baleset után vettünk észre, így tudjuk, mi történt, a hibát pedig elhárítottuk. Megmutattuk az FIA-nak a megoldásunkat, innentől kezdve pedig rajtunk múlik, hogy óvatosabbak legyünk, mivel nem akarunk semmilyen kockázatot vállalni, százszázalékosan biztosra akarunk menni” – fogalmazott Pierre Waché technikai igazgató.
Félrevezető pletykák a Ferrarinál
A paddockban talán az olasz csapatot övezi a legnagyobb figyelem, a mérnökök ugyanis elhozzák Budapestre a hírhedt „Macarena” hátsó szárnyuk továbbfejlesztett változatát. A pletykákkal ellentétben azonban ez nem a koncepció második generációs verziója lesz, az alkatrész dőlésmechanizmusa és működési elve változatlan marad. A szakemberek mindössze két apró, szögletes profilt adtak a szárny kilépőéléhez a koncepció bevezetése óta meglévő középső elem mellé.
Az apró módosítások a légáramlás kezelését finomítják a szárny nyitott állapotában, egyúttal lokálisan növelik a leszorítóerőt. Ez a megoldás kifejezetten a Hungaroringhez hasonló pályákra készült, ahol a kanyarsebesség jóval fontosabb a puszta végsebességnél.
A valódi „Macarena 2.0” már előrehaladott fejlesztési fázisban van, ám annak célja a légellenállás csökkentése lesz a monzaihoz hasonló, nagysebességű helyszíneken. A magyarországi specifikációt tehát téves lenne a végleges új verziónak nevezni.
Pénteki tesztre készül a McLaren
A McLaren harmadik csapatként csatlakozik a rugalmas hátsó szárnyat használók táborához. A bevezetést eredetileg az Osztrák Nagydíjra tervezték, az összeszerelés során felmerülő mechanikai nehézségek miatt azonban el kellett halasztaniuk a debütálást. Budapesten is csak a pénteki szabadedzéseken tesztelik az új elemet, amely a zandvoorti futamon sem kerül még fel az autóra.
Az istálló célja, hogy a szárny a monzai vagy a bakui gyors pályákon mutatkozzon be élesben. Az alkatrész egy nagyobb csomag része, amely egy teljesen új padlólemezt és számos aerodinamikai módosítást is tartalmaz.
„Jelenleg nehéz felvenni a versenyt a Ferrarival és a Mercedesszel, azonban arra számítunk, hogy Magyarországtól kezdve felgyorsul a versenyképességünk növekedése. Budapesten és Zandvoortban valószínűleg ismét a Ferrari lesz a leggyorsabb autó, hiszen kiváló a kanyarsebességük, nekünk pedig ezen a téren még hiányzik egy kis tapadás.”
„A fejlesztéseknek ezen a téren is segíteniük kell, a következő versenyekre pedig további új alkatrészeket is terveztünk. Bízom benne, hogy a szezon második felében újra a győzelmekért harcolhatunk” – nyilatkozta Andrea Stella csapatfőnök.
Az újítások abban is segíthetnek, hogy Oscar Piastri hatékonyabban tudja kiautózni az autó lehetőségeit. Az idei szezonra épített modell viselkedése rendkívül sajátos vezetési stílust követel meg a pilótáktól.
„A versenyzők folyamatosan azt hangoztatják, hogy a formaautóknak ez a generációja nagyon specifikus vezetési stílust igényel. Ha túlságosan tisztán vezetsz, nem fogsz jó köridőket elérni, vagyis igazán támadnod kell, el kell fogadnod, hogy az autó csúszkálni fog, emellett pedig nagyon aktívnak kell lenned a volán mögött.”
„Lando természetesebben alkalmazkodott ezekhez az elvárásokhoz, mint Oscar. Ezt a jelenséget más csapattársaknál is megfigyelhetjük, például Antonelli és Russell, vagy esetenként Hamilton és Leclerc viszonylatában. Biztos vagyok benne, hogy találunk rá megoldást, így Oscar teljes tehetsége újra kibontakozhat” – magyarázta a csapatvezető.
