A barcelonai tesztek óta mindenki az új technikai szabályokra figyel, a felszín alatt azonban már javában zajlik az idei szezon legfontosabb játszmája. A menedzserek és a csapatok közötti egyeztetések csendben megindultak, hiszen a rajtrács felének lejár a szerződése az idény végén.
Lewis Hamilton hosszabbítása mellett Max Verstappen jövője jelenti a legnagyobb talányt a paddock számára. A négyszeres világbajnok korábbi, visszavonulást lebegtető megnyilvánulásai alaposan megosztják a közvéleményt, ugyanis egyesek szerint ez csupán politikai nyomásgyakorlás a szabályalkotók felé, miközben mások nagyon is komolyan veszik a távozásának lehetőségét.
Több forgatókönyv is létezik a holland pilóta számára, így a Red Bullnál maradás mellett egy esetleges pihenőév vagy akár egy mercedeses kaland is benne van a pakliban.
Bajnokok távozása hozhatja el a káoszt
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Verstappen mellett akár Fernando Alonso is a visszavonulás mellett dönthet. Egy ilyen mértékű veterán távozási hullám példátlan láncreakciót indítana el, ráadásul Franco Colapinto és Esteban Ocon ülése is sokkal bizonytalanabbnak tűnik a korábban vártnál.
A kialakuló űr persze komoly esélyt jelenthet a már bizonyított tehetségeknek, sőt, Júki Cunoda visszatérésére is mutatkozik reális esély. A probléma csupán az, hogy a Forma–1-en kívüli világ jelenleg nem dúskál bevetésre kész fiatalokban. Még ha három-négy hely fel is szabadulna, egyáltalán nem garantált, hogy a csapatok találnak megfelelő szintű utánpótlást.
Kiket figyelnek a csapatok?
Az utánpótlás-szériákból egyelőre csupán két név emelkedik ki igazán. Rafael Camara és Leonardo Fornaroli jelenthetik az egyetlen logikus megoldást az istállók számára, amennyiben tényleg drasztikus átalakulások jönnek a mezőnyben.
A Ferrari akadémiájához tartozó brazil pilóta rendkívül vonzó célponttá válhat a piacon, ha képes átmenteni az elmúlt időszak lendületét az F2-es évadra. Eközben a tavalyi bajnok Fornaroli a McLaren tesztprogramjában gyűjtött tapasztalataira építkezhet.
Jelenleg nincs más olyan tehetség, aki komolyan felkelthette volna a királykategóriás csapatok érdeklődését, bár az F2-es szezonból még csak egyetlen hétvége telt el. A merítés egyelőre nem tűnik túl erősnek, így a csapatfőnökök elképesztően nehéz helyzetbe kerülnek, ha a nagy nevek távozása miatt hirtelen több újoncot kellene a mélyvízbe dobniuk.

