Fernando Alonso és Adrian Newey lesznek a hivatalos sajtótájékoztatók főszereplői a mogyoródi hétvégén, miközben Max Verstappen ezúttal kimarad az FIA által szervezett csütörtöki médiaeseményekből. A szövetség nyilvánosságra hozta a Magyar Nagydíj hivatalos beosztását, amelyből kiderül, kik ülnek majd a kamerák elé a Hungaroringen.
A nyári szünet előtti utolsó összecsapás következik a jelenlegi szezonban, hiszen a mezőny a belgiumi forduló után azonnal Magyarország felé vette az irányt. A kanyargós és technikás Hungaroring komoly fizikai kihívás elé állítja a versenyzőket, a csapatok pedig szeretnének jó hangulatban elvonulni a pihenőre.
Különösen igaz ez a McLarenre, amely a tavalyi futamon magabiztos győzelmet aratott, így most is hasonlóan erős formában bízik. A figyelem középpontjában mégis inkább az Aston Martin állhat, a silverstone-iak ugyanis az első 10 nehéz hétvége után itt vetik be az idei első jelentős fejlesztési csomagjukat.
Alonso is ott lesz
A GPBlog szerint a csütörtöki versenyzői sajtótájékoztató első csoportjában Fernando Alonso mellett Franco Colapinto, az Alpine pilótája, valamint Carlos Sainz, a Williams versenyzője vesz részt.
Fél órával később, 15 órakor a második csoport tagjai lépnek a mikrofonok mögé. Ebben a körben Oliver Bearman, a Haas versenyzője, Oscar Piastri a McLarentől, illetve a Red Bull Racing tehetsége, Isack Hadjar kap lehetőséget.
A többi pilóta, köztük Max Verstappen is, a saját csapatának vendéglátóegységében teljesíti majd a kötelező médiafeladatait a nap folyamán. Pénteken a szakembereké lesz a főszerep, a 15 óra 30 perckor kezdődő sajtótájékoztatón ugyanis Adrian Newey mellett Simon Resta, a Mercedes helyettes technikai igazgatója, valamint Pierre Waché, a Red Bull technikai igazgatója válaszol az újságírók kérdéseire.
A program szombaton és vasárnap a megszokott mederben zajlik tovább. Az időmérő edzés után az első három helyezett, a vasárnapi futamot követően pedig a dobogós trió áll majd a sajtó rendelkezésére.
A mogyoródi hétvége menetrendje a hagyományos formátumot követi, így pénteken 13 óra 30 perckor kezdődik az első szabadedzés, amit 17 órakor követ a második gyakorlás.
Szombaton a 12 óra 30 perckor rajtoló harmadik szabadedzéssel hangolnak a csapatok az 16 órakor kezdődő időmérőre. A Magyar Nagydíj futama vasárnap délután 15 órakor veszi kezdetét.
