A paddockban egyre többen kritizálták a jelenlegi szabályrendszert, az elégedetlenkedők táborát pedig Max Verstappen is erősítette. A holland pilóta többször is hangot adott az aggályainak, a Kanadai Nagydíj sajtónapján viszont már sokkal derűlátóbban nyilatkozott a sportág jövőjéről. Az FIA ugyanis a Miami Nagydíj után bejelentette a 2027-es technikai regulák módosítását, a Red Bull versenyzője szerint pedig a tervezet pontosan az általa elvárt irányba mutat.
„Mindenképpen nagyon pozitív irányba haladunk. Ez a minimum, amiben reménykedtem, nagyon örülök az iránynak, amerre el akarnak indulni. Ez az, amire a sportnak is szüksége van. Én csupán egy jó terméket akarok látni a Forma–1-ben, ezek a módosítások pedig biztosan javítani fognak rajta” – nyilatkozta a négyszeres világbajnok.
A Milton Keynes-iek sztárja arra az online megbeszélésre reagált, amelyen a csapatfőnökök, a FOM képviselői, valamint a motorgyártók elvi megállapodásra jutottak a jövőbeli erőforrásokról.
A javaslatcsomag nagyjából 50 kW-tal növelné a belsőégésű motor teljesítményét a nagyobb üzemanyag-áramlás révén, miközben az ERS használatát ugyanennyivel csökkentené. Az arányok így az előzetes becslések alapján hatvan-negyven százalékban a belsőégésű motor javára tolódnának el.
A holland versenyző hosszú távú elköteleződése régóta téma a sajtóban, a friss technikai irányvonal viszont komoly szerepet játszhat a végső döntésében. A pilóta korábban már utalt rá, hogy a következő hetekben dőlhet el a sorsa, a Forma–1-en kívüli világ ugyanis továbbra is vonzza. A királykategóriás kötelezettségei mellett rendszeresen feltűnik más sorozatokban is, legutóbb a nürburgringi huszonnégy órás futamon vett részt.

