Max Verstappen személyesen erősítette meg, hogy Tom Hart veszi át Gianpiero Lambiase helyét a Red Bull versenymérnöki posztján. A négyszeres világbajnok pilóta ezzel pontot tett a Belga Nagydíj hétvégéjén felröppent találgatások végére.
Lambiase hosszú évek óta dolgozott együtt a holland versenyzővel, kettejük párosa pedig a sportág egyik legismertebb duójává vált. A paddockban csak GP néven ismert szakember azonban legkésőbb 2028-ban a McLarenhez igazol, így a csapatnak gondoskodnia kellett a pótlásáról.
Az utódként megnevezett Tom Hart korábban Verstappen teljesítménymérnökeként tevékenykedett. A szakember a hírek szerint eredetileg a Williamshez tartott, ám végül az istálló kötelékében maradt.
„Már tudni lehetett, hogy GP távozik, ezért sokat gondolkodtunk a lehetséges megoldásokon. Éreztem, hogy Tom valójában nagyon is maradni szeretne, csak éppen egy másik munkakörben.
A Miami Nagydíj környékén kezdtünk el beszélgetni a felmerülő ötletekről, én pedig már akkor láttam rajta a lelkesedést. Most már csak azt kell kitalálnunk, mikor jön el a megfelelő pillanat a fokozatos bevonására” – magyarázta a háttérben zajló folyamatokat Verstappen a Viaplay kérdésére.
A tökéletes versenymérnök titka
A holland versenyző számára a technikai tudás önmagában nem elegendő egy jó szakembernél. Szerinte a gyakorlati megérzések és a versenyhelyzetek átlátása legalább ennyire fontos a közös munka során.
„Rengeteg jó szakember dolgozik a paddockban, de mindig is úgy gondoltam, hogy egy mérnök ne legyen túlzottan kocka. Értenie kell magát a versenyzést, hiszen a laptopot én magam is tudom bámulni. Olyan rálátással kell rendelkezni, amely segít megfelelően olvasni a helyzeteket, GP pedig egyértelműen birtokában van ennek a képességnek” – fogalmazott a holland pilóta.
A váltás pontos menetrendje egyelőre nem ismert. Lambiase jelenleg még a megszokott pozíciójában dolgozik Verstappen mellett, így a tényleges átadás-átvétel időpontja továbbra is kérdéses.
