|2025. 07. 31. 13:18
A korábbi Haas-főnök szerint a négyszeres világbajnok döntése mögött elsősorban a szabályváltozásokkal kapcsolatos kockázatkerülés áll.

A Milton Keynes-i alakulatnál dolgozó Helmut Marko sporttanácsadó már jelezte, hogy a négyszeres világbajnok a 2026-os szezonban is az energiaitalosok színeiben fog versenyezni, bár hivatalos bejelentés egyelőre nem történt. Guenther Steiner meggyőződése szerint a holland pilóta maradása mögött nem a csapat iránti hűség, hanem sokkal inkább racionális megfontolások állnak.

Az osztrák szakember a Sport.de-nek adott interjújában rávilágított, milyen jelentős kockázatokkal járna Verstappen számára a csapatváltás éppen a technikai szabályok gyökeres átalakítását megelőző időszakban. „Ha most aláírna egy hároméves szerződést egy másik istállóval, és jövőre kiderülne, hogy nem versenyképes az autó, az túl nagy rizikót jelentene számára," magyarázta a korábbi Haas-főnök, hozzátéve, hogy a holland versenyző akár 2026 végén is távozhat, amennyiben az RB18-as nem bizonyul bajnoki esélyes konstrukciónak.

A 2026-os szabálymódosítások kapcsán Steiner hangsúlyozta az előrejelzések bizonytalanságát, hiszen az új karosszéria, aerodinamika és erőforrás bevezetésével gyakorlatilag minden csapat tiszta lappal indul. „Senki sem tudhatja előre, melyik istálló oldja meg legjobban a technikai kihívásokat. A Red Bull kétségkívül kiváló csapat, de a versenytársak sem sokkal gyengébbek," fogalmazott az olasz-amerikai szakember, aki szerint ebben a helyzetben csak a várakozás és a türelem segíthet.

Hozzászólok