Gabriel Bortoleto, a Sauber újonca ismételten elismerően beszélt Max Verstappenről, akinek vezetési stílusát már korábban is nagyra értékelte. A brazil versenyző a „ge” portálnak adott interjúban hangsúlyozta, hogy bár a holland négyszeres világbajnok technikája lenyűgöző, számára Ayrton Senna marad az örök példakép.
„Senna mindig is az idolom volt, és ez sosem fog változni. Gyerekként rengeteg történetet hallottam róla, és már akkor lenyűgözött, mennyire kiemelkedő volt a korában. Számomra ő egyedülálló, senki sem érhet a nyomába” – fogalmazott Bortoleto, aki húszévesen debütál a Forma–1-ben.
Mivel Senna tragikus balesete tíz évvel Bortoleto születése előtt történt, a fiatal pilóta már csak archív felvételeken keresztül ismerkedhetett meg a legendás versenyző stílusával. Ezzel szemben Verstappen pályafutását gyerekkora óta figyelemmel kísérte, így a holland versenyző fejlődését közvetlenül követhette.
Az interjúban a technológiai fejlődésről is szót ejtett, kiemelve, hogy a mai versenyzők sokkal részletesebb adatelemzéssel dolgoznak, mint korábban.
„Manapság sokkal nagyobb figyelmet fordítunk az apró részletekre, mint harminc évvel ezelőtt. Max vezetési stílusa, a telemetriai adatok elemzése... ha megnézünk egy időmérős körét, az már-már tökéletes” – mondta Bortoleto, aki Verstappent „Repülő hollandként” emlegeti.
A két versenyző már a Forma–3-as időszakban is jó kapcsolatot ápolt, közös edzéseken, szimulátorozásokon és videojátékokon keresztül alakult ki barátságuk.
„Max a legjobbak közé tartozik, nem akarom senkihez hasonlítani, de ott van Senna, Hamilton és Schumacher mellett a top háromban. Már a Forma–3-ban is sokat edzettünk együtt, Spa előtt, Budapest előtt – versenyek, tréningek, játékok” – idézte fel a brazil.
A novemberi Sao Paulo-i Nagydíj különleges mérföldkő lesz Bortoleto számára, hiszen először versenyez hazai közönség előtt a királykategóriában. Az esemény november 7. és 9. között zajlik majd Interlagosban, ahol a brazil szurkolók élőben is láthatják új kedvencüket.
„Gyerekkori álmom válik valóra, hogy hazai pályán versenyezhetek. Egyszerűen őrület lesz, nem is akarok túl sokat gondolni rá, mert akkor teljesen elveszítem a fejem” – mondta lelkesen.
A brazil motorsport hagyományai mélyen gyökereznek a Forma–1 történetében, hiszen olyan világbajnokokat adott a sportnak, mint Ayrton Senna, Emerson Fittipaldi vagy Nelson Piquet, és nem szabad megfeledkezni a fanatikus szurkolókról sem.
„Imádom a brazil szurkolókat. Szenvedélyesek, kitartóak, mindig melletted állnak, még akkor is, ha valaki negatívan nyilatkozik rólad a közösségi médiában. Harcolnak érted, és ez nem csak nekünk tűnik fel – külföldiek is beszélnek róla. Ez valami egészen különleges, és nagyon hálás vagyok érte” – zárta gondolatait a Sauber versenyzője.
