|2025. 07. 27. 08:44
A heves esőzés miatt a versenyirányítás úgy döntött, hogy kevesebb mint két megtett kör után véget vetnek a futamnak.

Ahogy minden évben, most is jó esély mutatkozott arra, hogy a Belga Nagydíj hétvégéjének valamelyik napján előkerülnek az esőfelhők. Idén erre egészen a legfontosabb napig és eseményig, vagyis a vasárnapi főfutamig kellett várni.

Noha a spái versenypálya hosszából fakadóan nem ritkán produkál olyan jelenséget, hogy egyik részén esik az eső, a másikon pedig száraz az aszfalt, jelen esetben nem erről van szó, ugyanis meglehetősen heves esőzés csapott le a térségre, amit az alábbi nézői felvétel is alátámaszt.

Mivel a víz elérte a kezelhetetlen mennyiséget, és a látási viszonyokat is jelentősen lerontotta, a versenyirányítás a halasztás után sem kockáztatott az újraindítással, így az F3-as mezőnyt legközelebb már csak jövő héten, a Hungaroringen láthatjuk majd a pályán.

Hogy ez milyen hatással lesz majd az F1-es futamra, az egyelőre még kérdéses, mindenesetre van még néhány óránk a kezdésig, így addig akár tisztulhat is az ég Spa-Franchochamps felett. 

Élő közvetítés
Hozzászólok