Motorsport.hu|2025. 11. 14. 16:09
Utolsó versenyhétvégéjét teljesíti idén a MotoGP mezőnye, ami azt jelenti, hogy mindenkinek már csak egy esélye maradt, hogy szép eredménnyel búcsúzzon a szezontól. A pénteki teljesítmények alapján Pedro Acosta várhatja a legjobb helyzetből a folytatást.

A bajnokság a tavalyi szezonban nem látogatott el Valenciába a környéket ért áradások miatt, most viszont visszatértek az idényzáró megszokott helyszínére, és a KTM látszólag ismét olyan gyorsnak tűnik, mint 2023-ban. Ezt Acosta igazolta a péntek délutáni edzés során, ahol a közvetlen Q2-be jutás volt a tét.

A még mindig az első MotoGP-s győzelmére hajtó spanyol a kezdeti menetek és az utolsó próbálkozások során is remek tempót diktált, aminek köszönhetően végül megnyerte a gyakorlást. Az előnye 53 ezred volt az apriliás Marco Bezzecchi előtt, aki Portimao után Valenciába is átmentette az erős formáját.

Őket két Ducati követte, név szerint Franco Morbidelli és Alex Marquez, miközben a csapattársuk, Fabio Di Giannantonio és Fermin Aldeguer is ott volt a legjobb nyolcban, így automatikusan bejutottak a szombati kvalifikáció Q2-es szakaszába. Aldeguer mellett egy másik újonc, Ai Ogura is szépen teljesített a Trackhouse motorján, hiszen a fiatal japán ötödik lett.

A legjobb yamahás eközben nagy meglepetésre nem Fabio Quartararo, hanem Jack Miller volt, de azért a francia sem lehet teljesen elégedetlen, hiszen sikerült megcsípnie a tizedik pozíciót, amivel még ő is továbbjutott. Az említett pilóták mellett még egy Honda, méghozzá az utóbbi időszakban szépen teljesítő Joan Mir futott elég jó időt ahhoz, hogy ott legyen a legjobbak között.

Mindez egyben azt is jelentette, hogy nem maradt hely a gyári Ducatin motorozó Francesco Bagnaia számára, aki valójában csak a 14. helyet szerezte meg a Honda tesztversenyzője, Aleix Espargaro mögött. A sérülésből visszatérő pilóták közül Maverick Vinales a 18. helyen zárt, míg Jorge Martin 22. lett, de ő a végén nem ment rá a gyorskörre.