A Brazil Nagydíj hétvégéje már így is bővelkedett fordulatokban, ám a legnagyobb meglepetés közvetlenül a rajt előtt érkezett, ugyanis a mezőny tagjai már a rajtrácson ültek, amikor bejelentették, hogy a futam nem 31, hanem mindössze 23 körös lesz.
A döntés hátterében a pálya állapota állt, miután az előző napon egy komoly burkolathiba okozott fennakadást a célegyenesben. Hivatalos, részletes magyarázat nem érkezett azonnal, ami tovább növelte a bizonytalanságot a csapatok és a versenyzők körében. A stratégiai terveken már nemigen lehetett változtatni, néhányan azonban az utolsó pillanatban még gumit cseréltek, reagálva a rövidebb távra.
Eredetileg csak Fabio Quartararo, Toprak Razgatlioglu és Alex Rins választotta a lágy hátsó abroncsot, a többiek a közepes keverékre szavaztak kemény első gumival párosítva. A rajtrácson aztán Pedro Acosta és Joan Mir is úgy döntött, hogy bevállalja a lágy hátsót, bízva abban, hogy a 23 körös versenyen ez előnyt jelenthet.
Bezzecchi az élre állt, és nem engedte ki a kezéből
Amikor kialudtak a piros lámpák, Marco Bezzecchi remekül lőtt ki az első sor közepéről, és az első kanyarba már az élen fordult be Fabio Di Giannantonio, Marc Márquez és Jorge Martín előtt. Quartararo több pozíciót is veszített a rajtnál, miközben Johann Zarco nagyot lépett előre, és a hetedik helyen találta magát.
Bezzecchi hamar diktálni kezdte a tempót, és néhány kör alatt több mint egy másodperces előnyt épített ki, amely rövid időn belül kettőre nőtt. Mögötte komoly csata alakult ki, Di Giannantonio a 4-es kanyarban próbálta támadni Márquezt, ebből pedig Martín profitált, aki egyetlen lendülettel mindkettőjüket megelőzte.
A spanyol versenyző ezt követően elszakadt üldözőitől, miközben Márquez és Di Giannantonio egymással volt elfoglalva. A harmadik hely sorsa végig nyitott maradt, Márquez öt körrel a leintés előtt visszavette a pozíciót, ám Di Giannantonio egy körrel később visszavágott, és ezúttal már nem engedte ki a kezéből a dobogót.
Bukások és meglepetések a mezőnyben
A futam közepe sem telt eseménytelenül. Pecco Bagnaia a tizedik hely környékén motorozott, amikor a verseny felénél elesett. Nem sokkal később Mir is hibázott, így odalett az ígéretes kezdése, amely során egészen a hetedik pozícióig kapaszkodott fel. Jack Miller és Brad Binder már a verseny elején búcsúzott egy-egy bukás miatt.
A középmezőnyben Ai Ogura az utolsó körökben előzte meg Álex Márquezt az ötödik helyért, míg Acosta tempója látványosan visszaesett a hajrára, és komoly nyomás alá került.
Quartararo számára rémálomszerűen alakult a verseny. A második sorból rajtolva folyamatosan hátracsúszott, nyolc kör után pedig már a pontszerző zónán kívül találta magát. Ezúttal nem ő lett a legjobb yamahás, hanem Alex Rins, aki két hellyel előzte meg márkatársát.
Az élen eközben semmi sem zavarta meg Bezzecchi menetelését. Jorge Martín magabiztosan őrizte a második helyet, így az Aprilia kettős győzelemmel zárta a rövidített Brazil Nagydíjat. Bezzecchi ezzel sorozatban negyedszer diadalmaskodott, ami újabb erődemonstrációnak számít az idei szezonban.
