Az olasz motoros a szombati sprintgyőzelem után úgy tűnt, ezúttal is legalább a pódiumon ünnepelhet. A Ducati kétszeres bajnoka a pole-ból vághatott neki a versenynek, de a második körben Alex Marquez megelőzte őt, majd a 13. körben Pedro Acosta is elment mellette.
A harmadik helye ettől függetlenül elég biztosnak tűnt, de aztán három körrel a leintés előtt lelassult egy látszólagos technikai hibával. A TV kamerái megmutatták, ahogy Bagnaia hátrafordul és a motor hátsó részét figyeli. Ugyan a bokszba még vissza tudott gurulni, de ezzel vége is volt számára a viadalnak.
Bár eleinte úgy tűnt, hogy valamiféle mechanikai hiba miatt ért véget a futama, a MotoGP hivatalos gumibeszállítója, a Michelin megerősítette, hogy valójában egy váratlan defektről volt szó. „Találtunk egy lyukat, amelyet egy pályán heverő karbondarab okozhatott” – nyilatkozta Piero Taramasso, a Michelin MotoGP-s főnöke az olasz televíziónak.
„Pecco érezte, hogy a motorja furcsán kezd viselkedni. Kár érte, mert jól teljesített. Jól kezdte a versenyt és több is volt még benne. Egy-két körig azt érezte, hogy valami nem működik megfelelően, de aztán a következő körben jelentősen csökkenni kezdett a guminyomás. Ki kell elemezzük az adatokat, hogy lássuk, pontosan mennyit veszített, de két körön belül kiderült, hogy valami nem stimmel, ezért fel kellett adnia a küzdelmet.”
-crop-1200x800_640x427.jpg)