Marco Bezzecchi új pályacsúccsal nyerte meg az Indonéziai Nagydíj időmérő edzését, míg Marc Márquez és Francesco Bagnaia gyenge eredménnyel zártak.

Az Aprilia olasz versenyzője, Marco Bezzecchi már a hétvége első napján megadta az alaphangot, hiszen négy tizedmásodperces előnnyel zárta a szabadedzéseket.

A lendületét át tudta menteni a szombati kvalifikációra is, ahol 1:28.832-es körével nemcsak a Mandalika Circuit abszolút körrekordját döntötte meg, hanem ő lett az első motoros, aki 1:29 alá tudott menni ezen a pályán. Bezzecchi így a szezonbeli harmadik pole pozícióját zsebelte be, ráadásul komoly, közel négytizedes előnnyel a többiekkel szemben.

A Q2 első etapjában még úgy tűnt, hogy többeknek lehet esélye megszorongatni az olaszt. Bezzecchi 1:29.396-os nyitókörével átvette a vezetést, mögötte azonban Pedro Acosta (KTM) és Luca Marini (Honda) is erős időt motorozott.

A mezőnyben ekkor még Marc Márquez is versenyképes tempót mutatott, de a Q1-ben mutatott 1:29-es köre után a Q2-ben már nem tudott igazán előrelépni.

A második etapban aztán minden eldőlt: Bezzecchi azonnal történelmi időt motorozott, amivel megsemmisítő fölényt épített ki. Innentől kezdve riválisai legfeljebb a második és harmadik helyért csatázhattak.

A Gresini újonca, Fermín Aldeguer bizonyult a legközelebbi üldözőnek, aki 1:29.230-as körével a második helyet szerezte meg. Az Aprilia másik nagy sikere Raul Fernández nevéhez fűződik, aki a Trackhouse színeiben harmadikként végzett, alig fél tizeddel lemaradva Aldeguer mögött.

A negyedik rajtkockát Alex Rins szerezte meg, aki idei legjobb időmérős eredményét érte el a gyári Yamahával. Mögötte Pedro Acosta lett az ötödik, míg a legjobb hondás, Luca Marini a hatodik pozícióban zárt.

Alex Márquez a Gresinivel hetedikként kvalifikált, ám utolsó gyorskörét egy bukás tette tönkre. Fabio Quartararo kétszer is elesett, emiatt végül a nyolcadik rajtkockával kellett megelégednie, közvetlenül Marc Márquez előtt. A spanyol klasszis 1:29.773-ra tudott javítani, de ez csupán a harmadik sor külső pozíciójára volt elegendő.

A legjobb tízbe még Miguel Oliveira fért még be, aki a Pramac Yamahával zárta a sort. A negyedik sorból Fabio di Giannantonio (VR46) és Joan Mir (Honda) rajtolhat.

Franco Morbidelli nagyon közel volt a továbbjutáshoz, ám mindössze 0,048 másodperccel maradt el a Q2-től, így 13. helyen indul. Mellette Jack Miller (Pramac Yamaha) és Brad Binder (KTM) kap helyet.

Francesco Bagnaia számára tovább folytatódik a gyengébb időszak. A kétszeres MotoGP-bajnok az elmúlt öt hétvégéből harmadszor búcsúzott a Q1-ben, így csak a 16. pozícióból startolhat.

Mögötte Enea Bastianini következik a Tech3 KTM-mel, miután egy bukás megakadályozta abban, hogy javítson az idején. A mezőny legvégén Johann Zarco és Somkiat Chantra (LCR Honda), valamint Bastianini csapattársa, Maverick Viñales sorakozik majd fel.

A MotoGP indonéziai sprintfutamát magyar idő szerint reggel 9-től fogják rendezni, a versenyt élőben közvetíti az Arena4.