Látványos gödörbe került az elmúlt éveket egyeduralkodóként domináló Ducati, hiszen a bolognaiak tavaly október óta képtelenek futamot nyerni a királykategóriában. A malajziai siker óta eltelt időszakban egyértelműen az Aprilia vette át az irányítást, sőt, Marco Bezzecchi az idei szezonban már három rajt-cél győzelmet is aratott az RS-GP nyergében. A noaleiek elképesztő tempóját jól mutatja, hogy az austini fordulón egyetlen Ducati-motoros sem állhatott dobogóra, miközben a rivális már zsinórban a második kettős győzelmét ünnepelhette.
A drasztikus visszaesés okait nem kell sokáig keresni, ugyanis a versenyzők egybehangzó véleménye alapján a Desmosedici jelenlegi koncepciója technikai zsákutcának tűnik. Fabio Di Giannantonio szerint a motor eleje teljesen használhatatlan a kanyarbemeneteknél, így mindent a hátsó gumival kell megoldaniuk, ami rövid idő alatt brutális abroncskopáshoz vezet a futamokon.
A gumigyilkos konstrukció
„Fejlődnünk kell az első kerék tapadása terén, és sokkal több tempót kellene átvinnünk a kanyarokba, jelenleg ugyanis ez a legnagyobb gyengeségünk” – nyilatkozta az olasz, majd hozzátette, az Aprilia pilótái sokkal tovább húzhatják a féket a kanyarok csúcspontjáig. Úgy véli, amíg náluk minden terhelést a hátsó kerék kap, addig a friss gumik elfogytával teljesen esélytelenné válnak a pozícióharcokban.
Ezt a teóriát támasztja alá Francesco Bagnaia esete is, aki az austini sprinten az utolsó körig vezetett, ám a teljesen elfogyó abroncsok miatt végül könnyű célponttá vált a győzelmet megszerző Jorge Martin számára. A kétszeres világbajnok úgy érzi, folyamatosan kifelé tolja az orrát a motor, így kénytelen a gázzal, a hátuljára támaszkodva fordítani a gépet, amivel valósággal megsemmisíti a tapadást a hosszabb etapokon.
A riválisok technikai fölénye a pályán is szembetűnő, Alex Marquez például hitetlenkedve figyelte, ahogy az amerikai futamon a Trackhouse motorosa könnyedén átfűzte magát a mezőnyön. Ai Ogura a kieséséig egészen a negyedik helyig zárkózott fel, faképnél hagyva a ducatisokat.
„Őszintén szólva felháborítóan könnyen ment el mellettem, és bár három kanyaron át próbáltam tartani a lépést a határon motorozva, egyszerűen eltűnt a távolban” – fogalmazott a spanyol, miközben elismerte, az Aprilia elképesztően stabil és iszonyatosan jól fordul a kanyarokban.
A vezetés is kongatja a vészharangot
A gyártó sportigazgatója egyáltalán nem is próbálja szépíteni a kialakult helyzetet, Davide Tardozzi a számok tükrében is kénytelen volt elismerni a súlyos lemaradásukat a tengerentúli fordulók után.
„Megnéztem a tavalyi adatokat és összevetettem az idei számokkal, ebből pedig tisztán látszik, hogy az Aprilia hatalmas ugrást hajtott végre” – értékelt a szakember, ugyanis a telemetria szerint Bezzecchi körenként hét tizedet gyorsult az előző idényhez képest, miközben a Ducati mindössze egy-két tizedes javulást tud felmutatni.
Tardozzi szerint a technikai részleg az első, aki elégedetlen ezzel a helyzettel, így biztosan gőzerővel dolgoznak a megoldáson a soron következő, jerezi fordulóig. A menedzser emellett megjegyezte, magukba is kell nézniük, hiszen a menedzsment sem hozta ki a maximumot a pilótákból az elmúlt hetekben, ráadásul Marc Marquez és Fermin Aldeguer sincs tökéletes fizikai állapotban. A csapatvezetésnek gyorsan kell cselekednie, hiszen mindössze három versenyhétvége után már harminckét pontos hátrányban vannak az Apriliával szemben a konstruktőri tabellán.

