Alapjaiban alakítja át királykategóriás projektjét az iwataiak gyári alakulata, hiszen a következő szezonra egyetlen jelenlegi motorosuk sem marad a garázsban. A nemzetközi sajtó már az év elején megszellőztette Fabio Quartararo hondás átigazolását és Jorge Martín érkezését, ám most kiderült, hogy a garázs másik oldalán is komoly őrségváltás történik. Álex Rins szintén távozik a csapattól, a helyét pedig egy meglehetősen ígéretes tehetség veszi át.
Értesülések szerint a japánok az időközben 25 esztendőssé váló Ai Ogurát szerződtették le, így egy rendkívül különleges páros áll össze náluk. A következő idényben ugyanis két olyan pilóta húzza magára a kék overált, akik jelenleg egyaránt Aprilián ülnek, ráadásul mindketten világbajnoki címet ünnepelhettek a 2024-es szezonban, hiszen Martín a MotoGP-ben, míg Ogura a Moto2-ben ért fel a csúcsra.
A japán motoros fejlődési görbéje meglehetősen meredek, miközben a pályafutása is érdekes fordulatokat vett. Korábban a Honda neveltjeként tartották számon, ám az utolsó középső kategóriás évében szakított a gyártóval, hogy aztán a Trackhouse Aprilia színeiben mutatkozhasson be a legmagasabb szinten. A tavalyi debütáló szezonjában azonnal letette a névjegyét egy thaiföldi ötödik hellyel, amit az aktuális idényben is meg tudott ismételni Buriramban és Brazíliában. Sőt, Austinban kifejezetten a dobogóért harcolt, mielőtt egy váratlan műszaki hiba miatt fel kellett adnia a futamot.
A háttérben zajló sakkozás
A Yamaha vezetősége nem egyetlen lapra tett fel mindent, így a döntés meghozatala előtt több alternatívát is megvizsgáltak. Luca Marini neve is felmerült a lehetséges jelöltek között, de a legfrissebb hírek szerint az olasz versenyzőt néhány napja már értesítették arról, hogy végül Ogurára esett a választás. Eközben a Moto2-ben vitézkedő Daniel Holgado is kapott egy megkeresést, ám a spanyol megköszönte az érdeklődést, majd inkább a Gresini alakulatához írt alá, ahol jövőre egy Ducatit terelgethet.
Ogura távozása komoly fejtörést okozhat a Trackhouse számára, hiszen a szabadon igazolható minőségi pilóták listája egyre rövidül. Az amerikai istálló minden bizonnyal megpróbálja megtartani Raúl Fernándezt, de a második ülésük sorsa egyelőre teljesen bizonytalan a szűkülő piaci lehetőségek miatt.
A rajtrács többi részén eközben már nagyrészt tisztázódtak a legfontosabb kérdések, így az már nyílt titok, hogy Marc Márquez marad a Ducati kötelékében, miközben Pecco Bagnaia pont az olaszoktól igazol át az Apriliához. Az ő helyét a KTM-től távozó Pedro Acosta veszi át, míg az osztrákokhoz várhatóan Álex Márquez érkezik.
Bár a paddockban már szinte mindenki tisztában van a jövőbeli felállásokkal, a hivatalos bejelentésekre még várni kell. Ennek hátterében egy komoly adminisztratív akadály áll, ugyanis a gyártóknak és a bajnokság promóterének, a MotoGP SEG-nek először meg kell kötniük az új kereskedelmi megállapodást. Amíg ez a dokumentum nem kapja meg az utolsó aláírásokat is, addig a teljesen kész átigazolások is a fiókban maradnak.

