A NASCAR O’Reilly Auto Parts Series mezőnye szombat délelőtt már a pályára készülődött a Las Vegas Motor Speedwayen, amikor váratlanul nem egy versenyautó, hanem a biztonsági jármű került a figyelem középpontjába. A gyakorlás előtti pillanatokban ugyanis a safety truck sofőrje olyan helyzetbe került, amelyből csak gyors reflexekkel lehetett jól kijönni.
A pickup a boxból vezető lehajtón érkezett a célegyenesre, amikor hirtelen keresztbe fordult. A jármű fara kitört, a sofőr pedig azonnal ellenkormányzott, hogy megfogja a megcsúszást. A mozdulat azonban túl nagyra sikerült, így a kocsi hirtelen a pálya külső fala felé indult meg, ami egy ilyen nehéz járműnél komoly veszélyt jelenthetett volna.
A történet itt válhatott volna kellemetlenné, ám a vezető nem esett pánikba. Ahogy a pickup a célvonalhoz ért, újra balra fordította a kormányt, és látványos, már-már driftbe hajló mozdulattal visszahozta az irányítást. A teherautó végül egyenesbe állt, és sérülés nélkül folytatta útját, mintha mi sem történt volna. A jelenet pillanatok alatt bejárta a közösségi médiát, a közvetítés kommentátorai pedig alig hitték el, amit láttak.
