Hatalmas nyomás nehezedik a 3-as rajtszámú egység szerelőire a Nürburgring Langstrecken-Serie (NLS) eheti fordulójának versenynapja előtt. A négyszeres Forma–1-es világbajnok Max Verstappen régóta várt 2026-os bemutatkozása a Nordschleifén igencsak döcögősen indult, ugyanis a felkészülésre szánt idő nagy része kárba veszett.
A délutáni gyakorlást négy óra magasságában piros zászlóval megszakították, majd a vezetőség úgy döntött, hogy már nem is indítják újra a körözést. Ekkor a csapat éppen egy teljesen üres, szponzori feliratok és megfelelő rajtszám nélküli tartalékautóval próbált adatokat gyűjteni, amellyel Daniel Juncadella nagyjából három kört tudott csak megtenni.
A kényszerű autócsere oka egy korábbi technikai meghibásodás volt. Az eredetileg tervezett, Red Bull-támogatást élvező Mercedes-AMG GT3-as vélhetően a felfüggesztés hibája miatt adta meg magát a tréning korai szakaszában.
A holland pilóta a saját etapja után hosszas eszmecserét folytatott a Bilstein mérnökeivel a garázsban, majd a versenygépet végleg visszatolták a bokszba további vizsgálatokra. A szerelőknek egy teljesen más kasztnit kellett előkészíteniük a folytatásra, a beállítási munkálatok pedig emiatt csak a szakasz felénél kezdődhettek meg.
Az elmaradt kilométerek komoly fejfájást okoznak a triónak, ugyanis ez a hétvége jelenti az egyetlen alkalmat a közös gyakorlásra. Verstappen mellett Juncadella és Jules Gounon alkotja a legénységet, a két csapattárs pedig más szériákban való elfoglaltságai miatt nem tud majd részt venni a későbbi NLS3-as futamon és a kvalifikációs eseményeken sem.
A helyzetet tovább bonyolítja a kötelező gépátvétel és az éjszakába nyúló szerelés, ami rányomhatja a bélyegét a felkészülésre és a rajthelyükre is.
Bár a közel-keleti Forma–1-es események törlésével szabaddá vált néhány hétvége a versenynaptárban, a holland hiába szeretne több nürburgringi fordulón elindulni, a társak időbeosztása folyamatos akadályt jelent. A közép-európai idő szerint délben rajtoló viadalnak így szinte teljesen vakon, a megbízhatósággal és a tempóval kapcsolatos kérdőjelekkel telve vág neki a formáció.
