Motorsport.hu|2025. 11. 11. 16:13
A svájci versenyző decemberi választás előtt szeretné megsemmisíttetni a jelenlegi szabályokat, amelyek gyakorlatilag lehetetlenné teszik bin Szulajm kihívását.

A párizsi bíróság december 3-án hozza meg döntését Laura Villars, az FIA elnökválasztásának egyik jelöltje által benyújtott keresetben, amelyben a szövetség jelenlegi szabályainak megsemmisítését kéri.

A svájci versenyző korábban fordult a párizsi elsőfokú bírósághoz, ahol azt kérte, függesszék fel az FIA elnökválasztását addig, amíg az ügy érdemében nem születik döntés. Villars álláspontja szerint a jelenlegi szabályok gyakorlatilag lehetetlenné teszik, hogy valódi kihívást jelentsen Mohamed bin Szulajm jelenlegi elnökkel szemben.

Az első tárgyalásra november 10-én került sor, ahol a bíróság kitűzte a végső döntés időpontját. A tárgyalás december 3-án várható, mindössze kilenc nappal az FIA elnökválasztása előtt, amelyet december 12-én tartanak Taskentben.

A per kimenetele jelentős hatással lehet a szövetség jövőjére, hiszen amennyiben a bíróság Villars javára dönt, az akár a választás elhalasztását is eredményezheti – mondta egy, a helyzettel tisztában lévő forrás, majd hozzátette, hogy a szövetség vezetése magabiztosan tekint a per kimenetelére.