|2025. 10. 02. 05:30
Az IndyCarban bajnoki címig jutó és Indy 500-at is nyerő Simon Pagenaud megerősítette, hogy ő is tagja a Cadillac szimulátoros programjának, melynek keretében segíti az istálló felkészülését az F1-es bemutatkozásra.

Pagenaud 2016-ban ért fel a csúcsra az amerikai szériában, majd 2019-ben a legendás Indy 500-ön is diadalmaskodni tudott. A tengerentúli karrierje ugyanakkor hirtelen ért véget, miután 2023-ban egy fékhiba miatt súlyos balesetet szenvedett, aminek következtében komoly agyrázkódása volt.

Azzal viszont, hogy most a Cadillacnek segít, lényegében folytatja a General Motorsszal meglévő régi együttműködését, hiszen az IndyCarban szinte végig Chevrolet-motorokkal versenyzett, és a győzelmei többségét is az amerikaiak erőforrásával érte el. A francia pilóta az észak-karolinai Charlotte-ban található központban dolgozik az alakulat szimulátorán.

„A szimulátoros munkánk Charlotte-ban elképesztően fontos a csapatépítés szempontjából. Számos téren kritikus fontosságú, legyen szó az alapvető teljesítmény meghatározásáról, az aerodinamikai beállításokról, vagy éppen arról, hogy felkészültek legyünk a versenyhétvégékre. Emellett a rendszerek és folyamatok ellenőrzése terén is segít” – magyarázta Graeme Lowdon csapatfőnök.

„Simon rengeteg tapasztalatot és energiát hozott a folyamatba, és hatalmas segítséget nyújt számunkra.” Pagenaud pedig, aki az említett balesete óta nem versenyzett, örül annak, hogy ismételten részese lehet egy motorsportos programnak.

„Egy autó technikai részleteinek optimalizálása, valamint a gyárban dolgozó emberekkel meglévő kapcsolatok kezelése azóta a szenvedélyem, hogy versenyezni kezdtem. Nagyon szeretek beszélgetni a mérnökökkel és fejleszteni a szimulátort, hogy az olyan élethű legyen, amennyire csak lehet. Ezen munka révén ismét hasznosnak érzem magam, és kamatoztathatom a szaktudásom, mindez pedig hiányzott a balesetem óta.”

Pagenaud közreműködése is azt jelzi, hogy a Cadillac nem bízza a véletlenre a felkészülést és az F1-es szerepvállalást, hiszen amellett, hogy Valtteri Bottas és Sergio Perez révén két tapasztalt pilótát igazoltak 2026-ra, ott van nekik Colton Herta tesztversenyzőnek, valamint nemrég érkezett a bejelentés arról, hogy Pietro Fittipaldi és Charlie Eastwood is csatlakozott hozzájuk fejlesztő- és szimulátorpilótának.

Hozzászólok