Motorsport.hu|2025. 11. 11. 08:11
A Racing Bulls három nullázós hétvége után ismét visszatért a legjobb tízbe, ráadásul mindkét autójával, hiszen Liam Lawson a hetedik, Iscak Hadjar pedig nyolcadik lett Interlagosban. Nem sokon múlt azonban, hogy az utolsó körben rémálommá váljon a futamuk…

Lawson nagyon bátor stratégiát próbált végrehajtani azzal, hogy csak egyszer állt ki kereket cserélni a 71 körös viadal során, így a végére már nagyon elfogytak a közepes abroncsai, ami azt jelentette, hogy Hadjar ott loholt a nyomában. Sőt, valójában már egy egész vonat sorakozott fel az új-zélandi mögött, csak az élő közvetítésben ebből nem sokat láthattunk, mivel a rendező elsősorban az Andrea Kimi Antonelli és Max Verstappen közötti párharcra fókuszált.

Az utolsó körhöz érve Hadjar az 1-es kanyar külső ívén próbálta becserkészni Lawsont, de a két autó túl közel került egymáshoz és a kerekeik összeértek. Hadjar autója meg is csúszott, de végül meg tudta fogni, így az eredeti sorrendben intette őket le a kockás zászló, ami azt jelentette, hogy Lawson kivédekezte a támadásokat az 52 körös etapja végén.

A francia újonc a futamot követően aztán elmondta, hogy kicsikét túl agresszíven támadta a másik Racing Bullst. „Kicsit túl keményen nyomtam, de őszintén szólva nagyon szórakoztató volt. Csak egyszer cserélt kereket, így a legutolsó körben már a váltóján voltam. Ennél szerintem nem lehetett volna jobb. Megpróbáltam és túlfeszítettem a húrt, szóval igazából az én hibám.”

Érdekes, hogy Lawson eközben nem érezte annyira problémásnak csapattársa megmozdulását. „Megpróbálta az előzést. Az egy olyan kanyar, amelyben adja magát az ilyesmi, ő pedig nyilván megpróbált még a féktáv előtt letisztázni engem, de rosszul mérte fel a távolságot. Mindketten megúsztuk viszont, tehát rendben volt, és ami ennél is fontosabb, hogy a csapat a hetedik és nyolcadik helyen végzett a két autóval.”

„A futam utolsó köre volt. Bármennyire is ideális lenne, ki van zárva, hogy nem fogunk csatázni egymással egy ilyen pozícióért. Ezt tehát tisztelem, és persze szerencsénk volt, hogy gond nélkül jöttünk ki belőle, de ez egy remek hétvége volt az alakulat számára.”

Hadjar ettől függetlenül kicsit bosszús volt, mert az ő taktikája nem volt a legideálisabb, mivel túl későn hívták ki az első cseréjére, emiatt pedig Oliver Bearman elé tudott vágni, és sokáig beszorult a másik Haas, Esteban Ocon mögé. „Ez nem volt egy jó nap számomra. Nem volt jó a taktika az első etapon. Vesztettünk egy kis időt. Utána megpróbáltuk behozni, de nem volt meg hozzá a kellő sebesség.”

„A pontok tekintetében viszont nagyszerű vasárnapunk volt. Ez segít nekünk a hatodik helyért zajló csatában. Személy szerint viszont nem volt ez egy jó nap nekem.” A Racing Bulls ettől függetlenül tartja a konstruktőri hatodik helyét a 82 pontja révén. Az Aston Martin tíz pontra, a Haas pedig 12-re van tőlük az idény utolsó három hétvégéje előtt.