Ericsson viszonylag jól ismeri Hertát, hiszen az IndyCarban két szezonon át voltak csapattársak az Andrettinél. Idénre azonban változás történt, hiszen Herta elhagyta a tengerentúli sorozatot, hogy átjöjjön Európába és a Formula 2-ben próbáljon szerencsét. Emellett pedig a Cadillac tesztpilótája is lesz, és a végső célja, hogy F1-es üléshez jusson.
Herta 2024-ben második lett az IndyCarban, ami a legjobb bajnoki helyezését jelentette. Bár a végső győzelem tehát nem jött neki össze, a nyers tempója és természetes tehetsége megkérdőjelezhetetlen. Emellett ráadásul ő a sorozat történetének legfiatalabb futamgyőztese.
Amikor a Pit Debrief az IndyCar St. Pete-i hétvégéje előtt arról kérdezte Ericssont, hogy szerinte Herta mire mehet majd az óceán túloldalán és milyen tanácsokat adna volt kollégájának, ő így felelt: „Tanácsot inkább nem adnék. Nagyon kíváncsi vagyok viszont, hogy mire fog menni. Az elmúlt két évben csapattársak voltunk Coltonnal. Tudom, mennyire tehetséges és jó versenyző.”
„Elég tehetséges ahhoz, hogy sikeres legyen az F2-ben, utána pedig a Forma–1-ben is. Kétségem sincs efelől.” Bármennyire is jól sikerül azonban Herta idei szezonja, még mindig ott lesz a kérdés, hogy helyet kaphat-e a királykategória mezőnyében. A legjobb esélye erre nyilván a Cadillacnél lenne, de nem tudni, hogy az új alakulat meddig számol Valtteri Bottasszal és Sergio Perezzel.
Ericsson ennek kapcsán arról beszélt, hogy az időzítés kulcsfontosságú lehet majd. „Ez főként arról szól, hogy megszokja az ottani autókat és pályákat. Az abroncsok is nagyon mások, mint itt az IndyCarban. Ebből a szempontból biztosan alkalmazkodnia és tanulnia kell. Abból viszont, amint eddig tőle láttam, biztos vagyok abban, hogy képes lesz erre. A kérdés inkább az, hogy ehhez egy év kell, két év, mennyi?”
„A Forma–1-ben minden az időzítésről szól. Jól kell időzítened a következő lépésed. Nagyon klassz lesz őt nézni és követni a versenyeit. A legjobbakat kívánom neki” – mondta zárásként a svéd Indy 500-győztes.
-crop-1200x800.jpg)