A borzalmasan sikerült időmérő edzést követően a bikások úgy döntöttek, komoly módosításokat hajtanak végre Verstappen autóján és kiszedik azt a parc fermé alól. Mivel ez eleve bokszutcai rajtot von maga után, ezért logikus lépésnek tűnt, hogy kicserélik az összes erőforráselemet, mivel a holland mindenből az utolsó, még büntetés nélkül használható egységnél tartott.
Verstappen autójába be is került a Honda vadonatúj V6-os belső égésű motorja, MGU-K-ja, MGU-H-ja, turbója, valamint az akkumulátorból és a központi elektronikából is megkapta a friss szettet. Mindez természetesen előnyt jelentett számára a vasárnapi viadalon, hiszen az F1-es motorok teljesítményt vesztenek az élettartamuk során, és idővel nem is lehet őket annyi ideig maximális teljesítményen használni.
A nagy felzárkózásához tehát ez is hozzájárult, a McLaren ugyanakkor kissé kérdő szemmel figyelte, ahogy a rivális pusztán a teljesítményt érintő okokból szerel be új hajtóegységet a címvédő autójába. A probléma pedig az FIA bizonyos előírásaival kapcsolatos, amely kimondja, hogy egy motorcsere mikor vonatkozik a költségsapka alá és mikor nem.
Ez a terület konkrétan nem szerepel a kiadott szabályzatban, így tulajdonképpen a csapatok és az FIA közötti megállapodáson alapul csupán. Egyes csapatok, köztük a McLaren például úgy véli, hogy amennyiben egy motorcserére valós megbízhatósági aggodalmak miatt kerül sor, akkor annak a költséglimit hatályán kívül kell esnie.
Amennyiben viszont valaki csupán azért cserél motort, hogy ezáltal nagyobb teljesítményhez jusson, akkor azt bele kell venni a költségsapkába. Az elv emögött az, hogy ezzel elejét szeretnék venni annak, hogy valaki folyamatosan új hajtóegységeket szereljen be az autójába, így jutva teljesítménybeli előnyhöz a többiekkel szemben.
Andrea Stella Brazíliában úgy nyilatkozott, hogy tudni szeretné, az FIA miként viszonyul a Red Bull helyzetéhez, és hogy mindez összhangban van-e a saját csapata szabályértelmezésével. Ők ugyanis éppen amiatt nem cserélnek erőforrást, mert tudják, hogy az elvileg beletartozna a költségsapkába.
„Őszintén szólva az ilyesfajta motorcserék révén megkérdőjeleződnek a szabályok. Kíváncsi leszek arra, hogy ennek a motornak a költsége beletartozik-e a plafonba vagy sem. Ha a teljesítményt szem előtt tartva cseréltek, akkor a költséglimit alá kell kerülnie. Szóval várjuk ki, hogy valóban ez lesz-e a helyzet, nem mintha én láthatnám, hiszen mindez a Red Bull oldalán zajlik.”
„Ez az oka azonban annak is, hogy mi miért nem lépjük ezt meg, hiszen akkor a költséglimit alá tartozna” – magyarázta Stella. A The Race egyébként felkereste az FIA-t, hogy valóban úgy vannak-e a dolgok, ahogyan azt a McLaren csapatvezetője vázolta, és a Red Bullnál is érdeklődtek arról, ők miként értelmezik ezt a kérdést.
A válasz pedig nyilván azért sem mindegy, mert a csapatoknak nincs könnyű dolguk a pénzügyekkel, és minden egyes dollárnak megvan a maga helye, mióta bevezették a költségvetési plafont. Hogy ebben az esetben mi lesz a végkifejlet, arra most vélhetően mindenki kíváncsian vár.
-crop-1200x800_640x427.jpg)