Alexander Albon a pályán tudta maga mögé utasítani Andrea Kimi Antonellit Monzában, és ezzel megelőzte a Mercedes pilótáját az egyéni tabellán.

A Williams versenyzője ismételten szenzációs futamot teljesített, hiszen a Q2-es kiesése után végül a hetedik helyen intették le. Antonelli eközben kilencedik lett, és mivel a két pilóta a hétvégét megelőzően azonos pontszámmal állt, így már Albon van előrébb az egyéni tabellán.

Ők ketten a futam során egyébként össze is csaptak egymással, Antonelli pedig enyhén leszorította a pályáról ellenfelét, amiért később öt másodperces időbüntetést kapott, és végül ennek köszönhetően veszített egy pozíciót Gabriel Bortoletóval szemben.

Albon azok után, hogy tavaly összesen gyűjtött 12 egységet, idén már 70-nél tart, és az utóbbi öt hétvégéből négyszer a legjobb tízben zárt. Jelen pillanatban úton van afelé, hogy beállítsa eddigi legjobb bajnoki helyezését, vagyis a hetedik helyet, amelyet még 2020-ban ért el a Red Bull-lal.

A leintés után a brit-thai versenyző érthető módon elégedett volt, és nagyon örül annak, hogy végre olyan autójuk van, amellyel rendszeresen a pontszerzésért lehet menni. „Ez bizonyítja, hogy konzisztens az autónk. Ez volt az egyik legfontosabb célunk tavaly és idén. Most pedig úgy tűnik, sikerült elérnünk.”

„Még akkor is, amikor borzasztóan alakulnak a szombatok, a végén így is a pontzónába kerülök. Nem tudom, hogyan, de folytatni fogom, élvezem, és természetesen megpróbálunk Kimivel csatázni Abu-Dzabiig.”

Az Olasz Nagydíjon elért hetedik helye szerinte a „fantasztikus stratégia és a remek versenytempó” eredménye volt. „Ha ez a kettő megvan, akkor szerintem jól fogod érezni magad. Papíron nehéz versenynek ígérkezett, de mivel mi voltunk az elsők a kemény abroncson, így miután mindenki kiállt előttünk, nem akarom azt mondani, hogy könnyű futam volt, de az autót igazán jó volt vezetni.”

„Az egyensúly szempontjából ez volt az egyik legjobb vasárnapom egész szezonban. Úgy tűnik, amikor alacsony leszorítóerővel megyünk, akkor az egyensúly is jobbá válik. A futam bizonyos pontjain olyan gyorsak voltunk, mint az élcsapatok. Remek visszavágás volt ez a nehéz szombat után” – mondta mosolyogva Albon.