|2026. 04. 28. 17:39
A Williams pilótája szerint van tartalék az autóban, de a fordulat nem egyik napról a másikra jön.

A Williams nehéz rajtja után Alex Albon nem árul zsákbamacskát: a csapat előtt komoly munka áll, és a javulás nem egyik futamról a másikra érkezik. A brit–thai versenyző ugyanakkor biztos benne, hogy az autóban több van annál, mint amit eddig láttak a szurkolók.

A grove-i alakulat eleve hátrányból indította az évet, hiszen a barcelonai privát tesztet kihagyták az FW48 késése miatt, ráadásul az első három hétvégén túlsúlyos autóval kellett versenyezniük. Ez már önmagában megnehezítette a pontszerzést, így a vártnál is komolyabb hátrányba kerültek a közvetlen riválisokkal szemben.

Albon a The Fast And The Curious podcastban őszintén beszélt a helyzetről. „Kemény lesz” – fogalmazott, majd hozzátette, hogy az autón még mindig sok a „túlsúly”, amit le kell faragni róla. Szerinte nem szabad gyors csodát várni, hiszen „rengeteg potenciál van bennünk, de ez nem egyik napról a másikra jön el. Futamról futamra kell lefaragni a hátrányt.”

A következő fontos állomás a Miami Nagydíj lesz, ahová fejlesztési csomaggal érkeznek. Albon azonban lehűtötte a kedélyeket. „Lesz előrelépés, de nem a világ nyolcadik csodája. Reálisan nézve most újrapozicionáljuk magunkat” – mondta, miközben azt is jelezte, hogy az elsődleges cél visszatérni a középmezőny harcába, majd annak élére állni.

Teljes gőzzel az áprilisi szünetben

A többhetes áprilisi szünet kulcsszerepet kap a felzárkózásban. Albon szerint az év végére egészen más autójuk lehet, mint amivel jelenleg versenyeznek, különösen az új szabályrendszer adta mozgástér miatt. „Az év végére teljesen más képet fogunk mutatni. A gyárban teljes fordulatszámon dolgoznak, mindenki beletette a maximumot” – mondta bizakodva.

A csapatfőnök, James Vowles hasonló hangot ütött meg a Miami előtt közzétett értékelésében. „Minden egyes órára szükségünk van a szünet alatt, hogy visszatérjünk a helyes irányba, mire Miamiba érünk” – nyilatkozta, majd elismerte, hogy nem ott kezdték a szezont, ahol szerették volna. Mint mondta, az előttük álló időszak arról szól, hogy pontosan felmérjék, min tudnak érdemben változtatni.

A Williams tehát nem takargatja a problémáit, ugyanakkor nem is mondott le a felzárkózásról. A kérdés már csak az, hogy a miami csomag valóban elindítja-e őket felfelé, vagy továbbra is apró lépésekben kell ledolgozniuk a lemaradást.

Hozzászólok