Adrian Newey a szezonnyitó ausztráliai hétvége óta először bukkant fel ismét a paddockban, a legendás szakember a monacói utcákon csatlakozott újra az Aston Martinhoz. A brit mérnök visszatérése a lehető legjobbkor jött a nehéz szezonkezdettel küzdő silverstone-iak számára, hiszen a pletykák szerint egy stresszhez köthető betegség tartotta távol a versenypályáktól.
A csapat végül némi szerencsével és egy büntetésnek köszönhetően pontot szerzett a hercegségben, Fernando Alonso ugyanis a tizedik helyre lépett előre. A spanyol pilótát a leintés után rögtön arról faggatták, miben tér el Newey gyári és helyszíni munkája, a kétszeres világbajnok pedig részletes betekintést engedett a háttérben zajló folyamatokba.
„Folyamatosan, minden héten beszélünk vele, vagyis egyáltalán nem vagyunk lemaradva a fejlesztési kérdésekben. Amikor viszont eljön a pályára, mindig rendkívül aprólékosan elemzi a versenyzői visszajelzéseket, emellett megpróbálja pontosan megérteni a kanyarokban zajló eseményeket” – magyarázta az Aston Martin pilótája.
„Már most azon gondolkodik, hogy az új csomag miként nyújthat megoldást egy olyan specifikus problémára, amellyel éppen itt Monacóban küzdünk. Ráadásul nem áll meg ennyinél, a fejében már a szingapúri fejlesztések és a következő utcai helyszínek járnak. A legjobb szakember dolgozik velünk, így minél több időt töltünk vele a garázsban, annál jobb lesz a csapatnak” – tette egyértelművé Alonso.
A képernyők helyett a pilótákra figyel
Az istálló nagyköveteként tevékenykedő Pedro de la Rosa még a mclarenes korszakból ismeri a technikai zsenit, így pontosan tudja, mennyit változott az elmúlt évtizedekben. A korábbi spanyol versenyző szerint az égvilágon semmi különbség nincs a régi és a mostani Adrian Newey között, a munkamorálja megmaradt kivételesnek.
„Ő az a mérnök, aki mindenki másnál jobban hallgat a versenyzőkre. Ez egy egykori pilóta számára igazán csodálatra méltó tulajdonság, hiszen a mai modern, adatközpontú világban a szakemberek sokszor csak a képernyőt bámulják. Rád néznek, de fogalmuk sincs, hogy a telemetriának vagy neked van igazad, Adrian ezzel szemben egyszerűen csak előveszi a füzetét, majd lejegyzi a megjegyzéseidet” – fogalmazott De la Rosa.
A spanyol expilóta egy több mint húsz évvel ezelőtti ausztráliai szabadedzést hozott fel példaként a legendás tervező zsenialitására. Akkoriban a csapatok még harmadik autót is bevethettek a gyakorlásokon, De la Rosa pedig az első kanyarban tapasztalt alulkormányzottságra panaszkodott a garázsba visszatérve.
„Megkérdezte, miért nem tudok gyorsabban menni, én pedig elmondtam neki a problémát. Erre arra kért, mutassam meg a kezemmel, mennyire fordítom el a kormányt a kanyar csúcspontján. Amikor megmutattam, rögtön rávágta, hogy ez hat fok, a szélcsatornában pedig nem mehetnek ezen érték fölé, különben az autó elveszíti a forgási képességét. Felírt valamit a füzetébe, a következő futamon pedig egy módosított első szárnnyal vártak, amivel az autó már sokkal kevésbé volt érzékeny a kormánymozdulatokra” – emlékezett vissza a nagykövet.
„Pontosan ez teszi őt különlegessé, valóban meghallgatja a versenyzőket, a megoldásai pedig működnek. Hatalmas élmény látni őt a csapatnál, nagyszerű vezetőként inspirál mindannyiunkat, beleértve azt a rengeteg fiatal mérnököt is, akik nemrég csatlakoztak az istállóhoz” – zárta gondolatait De la Rosa.

