Motorsport.hu|2025. 10. 26. 17:02
A kétszeres világbajnok szerint az Aston Martin tempója nem elég a pontszerzéshez, de a rajt utáni esetleges kavarodás nyújthat némi reményt.

A Mexikói Nagydíj időmérő edzése egyértelműen rávilágított, hogy az Aston Martin jelenleg a mezőny hátsó felében tanyázik. Bár a pénteki első szabadedzést követő módosítások után még derűlátóbbak voltak a csapatnál, Lance Stroll Q1-es kiesése és Fernando Alonso Q2-ben való elvérzése végleg szertefoszlatta a reményeket.

A spanyol veterán őszintén beismerte, hogy az autó jelenlegi tempója alapján nem érdemelnének pontokat, ugyanakkor nem adja fel a küzdelmet. Az Autodromo Hermanos Rodriguez pálya karakterisztikája és a rajtnál rendszeresen kialakuló bonyodalmak még lehetőséget adhatnak számára az előrelépésre.

"Természetesen nem számítok arra, hogy varázsütésre gyorsak leszünk a versenyen, de minden lehetőséget meg kell ragadnunk. Az első kanyarban bármi megtörténhet, és ha előttünk esetleg összeakadnak páran, nekünk készen kell állnunk, hogy kihasználjuk a helyzetet" – mondta a kétszeres világbajnok, majd emlékeztetett rá, hogy a mexikói pálya első szektora különösen veszélyes lehet.

"Ha visszatekintünk az elmúlt évekre, szinte sosem láttunk teljesen tiszta rajtot az első három kanyarban és a sikánban. Éppen ezért fontos, hogy megfelelő pozícióban legyünk, és készen álljunk a küzdelemre" – mondta Alonso, aki szerint másban nem is nagyon reménykedhetnek.

A szombati szabadedzésen a spanyol versenyző technikai gondokkal is szembesült, ám végül túl nagy probléma nem kerekedett a történtekből

Az FP3 során egy első futómű beállításával kapcsolatos probléma miatt a szakasz felét ki kellett hagynia. "Egy csavar okozott gondot, amikor az első tengely dőlésszögét próbáltuk állítani. A csavar eldeformálódott, emiatt nagyobb javításra volt szükség, ami végül körülbelül 50 percet vett igénybe" – részletezte a történteket.

Az esetleges motorkárosodással kapcsolatos felvetésekre reagálva megnyugtatta a kedélyeket: "Éreztem némi vibrációt, de az valószínűleg inkább az első felfüggesztésből eredt. A motorral szerencsére minden rendben van."