A 2025-ös idény nemcsak a szezon végét jelentette az Abu-dzabi hétvégén, ugyanis az Aston Martin számára egy hosszabb tanulási és felkészülési ciklus is lezárult. Fernando Alonso ennek kapcsán értékelte az idei teljesítményt, miközben már a 2026-os szabályrendszer jelentette nagy ugrásra tekintett előre.
A spanyol versenyző úgy fogalmazott, hogy a 2025-ös év több szempontból is próbára tette a csapatot.
„Ez egy kísérletekkel teli szezon volt, sok mindent ki kellett derítenünk. A magam részéről minden hétvégén igyekeztem mindent kihozni az autóból, és voltak olyan futamok, amelyek kifejezetten ígéretes tempót hoztak. Összességében viszont a versenyképességünk nem érte el azt a szintet, amit szerettünk volna” – mondta, majd felidézte, hogy a hullámzó hétvégék ellenére is sikerült kihozni a lehető legtöbbet a helyzetekből.
Alonso arról is beszélt, hogy a csapatnak egyszerre kellett megbirkóznia a megbízhatósági és a teljesítménybeli gondokkal, ugyanakkor ezekből a helyzetekből rengeteget tanultak.
„Csapatként komoly kihívásokkal szembesültünk, időnként a megbízhatóság, máskor a teljesítmény állított próbák elé, és ez nem könnyű egy olyan projektben, amely ennyire nagyra tör. Ugyanakkor fontos év volt, ugyanis pontosan láttuk, hol kell fejlődnünk, és azt is, hogyan tudjuk még jobban kihasználni azokat a kiváló erőforrásokat, amelyek rendelkezésünkre állnak. Ez csak pozitív lehet. A Forma–1-ben nincs könnyű siker, hiszen minden csapat hullámvölgyeket él át, és sokszor épp az ilyen nehezebb évek rakják le a későbbi előrelépés alapjait” – értékelte.
Az idei szezon során az egyik legnagyobb figyelmet Adrian Newey érkezése kapta, aki a technikai partnerség irányítása mellett csapatfőnöki feladatokat is ellát majd. Alonso szerint ez új lendületet hozott a csapat mindennapjaiba.
„Hihetetlenül inspiráló az egész csapat számára, ugyanis tudjuk, hogy Adriant a 2026-os projekt első pillanatától kezdve bevonták a munkába. Új gondolatokat, új megközelítéseket és olyan szemléletet adott hozzá, amely mindenkit arra ösztönöz, hogy bátrabban gondolkodjon. Már azelőtt jelentős hatása volt, hogy csapatfőnökké vált volna” – mondta, majd hozzátette, hogy Newey az idei évben szorosan együtt dolgozott a mérnökökkel az új autó előkészítésén, és nemcsak a technikai irányvonalat formálta, hanem magát a csapatfejlődést is meghatározza.
A mostani szabályciklus lezárultával Alonso kifejezetten bizakodva tekint a következő évre.
„Hiszem, hogy megvan bennünk az a ambíció és az a háttér, amellyel valóban nagyot léphetünk előre jövőre. Tudjuk, hogy rengeteg munkánk lesz, ugyanis egy ilyen új szabályrendszerben hatalmas különbségeket lehet tenni. A pályafutásom során számos szabályváltozást éltem már át, de ez a következő az egyik legjelentősebb. Kétségtelenül komoly kihívás, ugyanakkor ezek azok a pillanatok, amelyek igazán motiválnak” – mondta, majd arról is beszélt, hogy az AMR26 bemutatója február 9-én érkezik, és már most izgatottan várja, hogy a csapat bemutathassa a világnak azt, amin hónapok óta dolgoznak.
